Evanna blogja

Száll a pletyka mint a szarka

ellop innen ellop onnan,

nincsen annak füle-farka,

aki okos meg se hallja.

 

Csendben kúsznak jönnek-mennek

áspis kígyók tekeregnek,

méregfogat kieresztve

hírmagvakat elültetnek.

 

Nem jegyzi azt fel a penna

terjed széjjel szájról-szájra,

legyen hétfő avagy szerda

kétség nélkül megy a szerva.

 

Hírpiacot hogy feldobja,

lájkolja ki elolvassa,

vagy egy mérges, nagy fintorral     

figyelemre sem méltatja.      

 

Mígnem egyszer nagy robajjal,

a hírbomba felrobbanhat,

kerekedik nagy perpatvar

keresik, ki megkavarta.

 

Elpotyogott hírmorzsáktól

szarkánk dagad mint egy hízó,

kever, kavar mit hall mástól,

kivirágzik a pletykától.

 

2021. 06.

 

 

 

 

 

A költő

 

Van őbenne egy ős edény

s ha ez rímekkel megtelik

sok gubancos rím összesét       

helyére teszi, tervezi.

 

Közben sok papírt összetép,

néha még kicsit szenved is,

s ha tolla fut már könnyedén                                         

kedvét semmi el nem veszi.         

 

Rákacsint egy új szösszemény

melyek őt is meglepik,          

de megbecsüli új ötletét

és nagy gondosan elteszi.

 

Sóhajt nagyot, majd  körbe néz,

s hogy szép múzsáját nem leli

tekintete párás lesz, ködbe vész

s már a világot sem kedveli.

 

Felriasztja egy dörrenés

az okát még nem sejtheti,

 - rossz poén robbant közben és

 elhamvadtak friss versei.

 

Múzsa szól: sok a töltelék,

olvasód ezt le nem nyeli,

velős legyen a költemény

úgy a tetszést majd elnyeri.

 

2021. 02.

 

 

 

 

 

   

Süvöltve dúl-fúl a szilaj északi szél,

mintha csak csúf bosszút állna valakiért.

Bokrokat kócolja, fákat nyekergeti,

felhőket az égen, lent ködöt kergeti.

 

Komor felhővánkos terül el az égen

Nap fényesítette, aranyos szegéllyel.

Cseppet pihen rajta, s búcsúzik a tájtól,

az erdő álmodik jövő tavaszáról.

 

Titkokkal teli a fázós, sötét, erdő,

a szél is elpihent, nem űzi a felhőt.

Azok sóhajtanak, már ki is szakadtak,

hósubával erdőt, mezőt betakarnak.

 

Vackukban húzódtak fácánok és őzek      

ellenségek elől éberen rejtőznek.               

A bagolyvár csendes, suhannak az árnyak,

indul a vadászat néma éjszakában.

 

Hajnaltájban puhán surran a szán talpa,

erdész és kutyája indult el körútra.

Az erdőt, s lakóit vigyázzák ők ketten,

nyomokat figyelnek, etetők is telnek.

 

Közben meg is virradt,  a Nap már fenn ragyog

nem azt látja reggel, mit este itt hagyott.

Szikrázik az erdő, csupa gyémánt csillag,

és a napsugara pajkosan megcsillan.

 

Érti már, mire a nagy pompa, ragyogás,

most  van az ideje, lesz majd nagy mulatás.

Díszruha és ékszer, a gondos természet

megteremtett mindent egyetlen egy éjjel.

 

Erdőn, mezőn lakók hát farsangoljatok,

tél szorításában sose koplaljatok.

Ne célozzon rátok a vadász fegyvere,

olvadjon el jégcsap, végre tavasz legyen.                

 

2021.02.

 

 

 

 

 

Lapozgassunk

Egy életregény hever fenn a polcon,

rég porosodik sok másik könyv mellett,

ki észreveszi, s fellapozza olykor

sok kétségére talál választ benne...

 

minden nap öleld meg társad, s gyermeked,      

minden nap mondj egy bátorító, jó szót,                       

az élet könnyebb lesz nekik és neked,             

ne tagadd meg örömüket magadtól ; 

 

építs egy biztos várat az otthonból

melyben magad is fel vagy vértezve,

megvédhetitek egymást így sok bajtól,

mit osztogathat az elvadult élet;

 

légy példa jóra, szeretetre, szépre,

harag parazsát ne tápláld magadban,       

aki tüzet éleszt is benne éghet,

biztosnak hitt vár egykönnyen elhamvad;

 

közeledben, vagy a távolban élnek

szüleid tiszteld, szeresd, vigyázz rájuk,

törékenyek ők már, lelkük érzékeny

- tudod, fáj, hogy elmúlt szép ifjúságuk...

 

2021.02.07.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszbe fordulva

 

Amikor kezet fogott ősz a nyárral

megosztoztak ők a mindennapokon.        

Finom ködfátylat  szitált hajnaltájban

majd eltűnt, mikor a Nap felragyogott,

 

De az ősz egyre uralkodni vágyott,                 

a házak tetejét  bevonta dérrel,

szélkoboldok  jártak boszorkánytáncot

és kergetőztek színes falevéllel.

 

Majd ködköpenyét állig begombolva

ráfeküdt a városra, s a lelkünkre.

Időnket múlatjuk - mit hoz a holnap?

 

Falak közelednek, terek szűkülnek,

indulatok viharként tombolnak,

s a kétség rabolja el reményünket.

 

2020. 11.