Evanna blogja

A szomszéd háznak erkélyére

- mely háborítatlan volt éppen -

költözött egy ifjú galambpár

s tavasz lévén turbékoltak már

szerelemesen kora hajnaltájt

tudtul adva, hogy itt a tavasz már.

Szerelmük gyümölcsöző lévén

galambasszony rakta is fészkét

szorgalmasan, s mikor belakta

két tojását máris lerakta

- más egyebekkel - és szaporodtak,

gyarapodott is a két fióka.

Számos udvarló jött a házhoz

nőtt létszám és szerelmi mámor

- meg gyűlt a sok szemét is persze -

ezt a gazda nem helyeselte,

 végül galambokat kiterelte

erkélyre sűrű hálót helyezve.

Galambasszony a nyár közepén

ismét fogant így hát visszatért

egy ágacskával a csőrében

újítaná a régi fészket,

csakhogy sűrű a rács, és nem fért be,

 hát az ágat újabbra cserélte.

Toporogva az erkély szélén

csak búgott egyre meg nem értvén

régi, komfortos lakosztályuk

előtte be miért is zárult,

bántak el vele ilyen csalárdul,

és végül elrepült a galambunk.

Hosszan néztem én kitartását

beléje kódolt elszántságát

csőrében újabb ág, fűszálak

hisz természete azt diktálja

egyre szaporodjon a fajtája

és ez ellen biz' nincs apelláta.

Szerelmesen búgó galambpár

ha csőr a csőrrel összeforr már

jelképei ők szerelemnek,

múzsái a művészeteknek

- míg az élet?

Sokszor romantikátlan valóság.

2023.08.

Álmatlan éjjel

az égen keresgélek

fényes csillagot.

Elbűvölve néztem a

Ragyogó csillagállást.

A sötét égen

Két csillag sziporkázott:

Jupiter, Vénusz.

Vézna sarló középen,

Az Újhold alig látszott.

Azután messzebb

Uránusz ontja fényét

- Csillagparádé.

Az égen mennyi szépség

Vajon köztük leszek én...

Balga képzelgés!

A gondolattal játszom

Hisz a fonál fogy,

Test és lélek sem egy,

De két szólamon szól már...

2023.03.

Hallassátok a hangotokat Költők!

Írjatok jóról, rosszról, és ami bánt,

szeretet, bánat  ha jön szívetekből

hagy tudja meg azt az egész nagyvilág.

Írjatok télről, a várt kikeletről,

rügyező fákról, nyíló virágokról,

a soha el nem múló szerelemről,

szív bánatáról, féltésről, bántásról.

Százezrek helyett írjatok igazat,                                   

hagy legyen vigasza fásult  lelkeknek,

rejtsétek rózsák közé a szavakat

s ne törjétek le a szúrós tüskéket.

Reményt adjatok rongyosnak, éhesnek,

ki hazájából elmenni kényszerül,

ki romba dőlt házára visszanézne,

de fegyver elől zokogva menekül.

Társul szegődött az örök rettegés

mely gúzsba köti a cselekedetet

bénán bámul az ember - mi jöhet még

- s nézi, nézi a játszó gyermekeket.

A  vélt biztonság falai inognak,

döngetik, kiknek a sok sosem elég

álca a jó tett, mögötte vihognak

- emberéleten lesz csak jó nyereség!

Tanítsátok az embert emlékezni

ne feledje a régmúlt gyalázatát,

és tanítsatok előre is nézni

- múltba merengve nehéz a haladás;

2023.03.

Bűnös vagyok, Uram, bocsásd meg a vétkem,

mert gyenge vagyok, adj ahhoz képességet

hogy megbocsáthassak a vétkezőknek.

Hisz gyarló az ember teremtésed óta,

inkább bűnre hajlik mint tenné a jókat

- bűnös önmagát ismétli újra, újra.

Uram, büntetésed megszámlálhatatlan

fegyver dörög, vihar tombol, föld kiszikkad,

s mit Te teremtettél az ember javára

azt elpusztíttatod mind az ember által?

Alfa és Ómega vagy, ezt Te hirdetted

- a Bűnt irtsd, hogy ember sose vétkezhessen

Közelünkben - vagy tán holnap fejünk felett

ismétlődik mit az agg elme nem felejt.

Uram irgalmazz! Átokra hajlik szavam.

Vesszen - ne az ember, a bűnös akarat

mely embert az ember ellen fordít, uszít!

- Uram lásd, félelem az, ami elbutít

...s míg álmatlanul az Úr irgalmát kértem

széles fénycsík esett be a redőnyrésen,

telihold ragyogott és lassan tovább állt

- vagy tán nem is a Hold - ó Uram,Te voltál,

s kételyeimre jött az égi üzenet?

Kishitűek, ne rendüljön meg hitetek!

20220.03.

Süvöltve dúl-fúl a szilaj északi szél,

mintha csak csúf bosszút állna valakiért.

Bokrokat kócolja, fákat nyekergeti,

felhőket az égen, lent ködöt kergeti.

Komor felhővánkos terül el az égen

Nap fényesítette, aranyos szegéllyel.

Cseppet pihen rajta, s búcsúzik a tájtól,

az erdő álmodik jövő tavaszáról.

Titkokkal teli a fázós, sötét, erdő,

a szél is elpihent, nem űzi a felhőt.

Azok sóhajtanak, már ki is szakadtak,

hósubával erdőt, mezőt betakarnak.

Vackukban húzódtak fácánok és őzek      

ellenségek elől éberen rejtőznek.               

A bagolyvár csendes, suhannak az árnyak,

indul a vadászat néma éjszakában.

Hajnaltájban puhán surran a szán talpa,

erdész és kutyája indult el körútra.

Az erdőt, s lakóit vigyázzák ők ketten,

nyomokat figyelnek, etetők is telnek.

Közben meg is virradt,  a Nap már fenn ragyog

nem azt látja reggel, mit este itt hagyott.

Szikrázik az erdő, csupa gyémánt csillag,

és a napsugara pajkosan megcsillan.

Érti már, mire a nagy pompa, ragyogás,

most  van az ideje, lesz majd nagy mulatás.

Díszruha és ékszer, a gondos természet

megteremtett mindent egyetlen egy éjjel.

Erdőn, mezőn lakók hát farsangoljatok,

tél szorításában sose koplaljatok.

Ne célozzon rátok a vadász fegyvere,

olvadjon el jégcsap, végre tavasz legyen.                

2021.02.