Evanna blogja

A szomszéd háznak erkélyére

- mely háborítatlan volt éppen -

költözött egy ifjú galambpár

s tavasz lévén turbékoltak már

szerelemesen kora hajnaltájt

tudtul adva, hogy itt a tavasz már.

Szerelmük gyümölcsöző lévén

galambasszony rakta is fészkét

szorgalmasan, s mikor belakta

két tojását máris lerakta

- más egyebekkel - és szaporodtak,

gyarapodott is a két fióka.

Számos udvarló jött a házhoz

nőtt létszám és szerelmi mámor

- meg gyűlt a sok szemét is persze -

ezt a gazda nem helyeselte,

 végül galambokat kiterelte

erkélyre sűrű hálót helyezve.

Galambasszony a nyár közepén

ismét fogant így hát visszatért

egy ágacskával a csőrében

újítaná a régi fészket,

csakhogy sűrű a rács, és nem fért be,

 hát az ágat újabbra cserélte.

Toporogva az erkély szélén

csak búgott egyre meg nem értvén

régi, komfortos lakosztályuk

előtte be miért is zárult,

bántak el vele ilyen csalárdul,

és végül elrepült a galambunk.

Hosszan néztem én kitartását

beléje kódolt elszántságát

csőrében újabb ág, fűszálak

hisz természete azt diktálja

egyre szaporodjon a fajtája

és ez ellen biz' nincs apelláta.

Szerelmesen búgó galambpár

ha csőr a csőrrel összeforr már

jelképei ők szerelemnek,

múzsái a művészeteknek

- míg az élet?

Sokszor romantikátlan valóság.

2023.08.

Süvöltve dúl-fúl a szilaj északi szél,

mintha csak csúf bosszút állna valakiért.

Bokrokat kócolja, fákat nyekergeti,

felhőket az égen, lent ködöt kergeti.

Komor felhővánkos terül el az égen

Nap fényesítette, aranyos szegéllyel.

Cseppet pihen rajta, s búcsúzik a tájtól,

az erdő álmodik jövő tavaszáról.

Titkokkal teli a fázós, sötét, erdő,

a szél is elpihent, nem űzi a felhőt.

Azok sóhajtanak, már ki is szakadtak,

hósubával erdőt, mezőt betakarnak.

Vackukban húzódtak fácánok és őzek      

ellenségek elől éberen rejtőznek.               

A bagolyvár csendes, suhannak az árnyak,

indul a vadászat néma éjszakában.

Hajnaltájban puhán surran a szán talpa,

erdész és kutyája indult el körútra.

Az erdőt, s lakóit vigyázzák ők ketten,

nyomokat figyelnek, etetők is telnek.

Közben meg is virradt,  a Nap már fenn ragyog

nem azt látja reggel, mit este itt hagyott.

Szikrázik az erdő, csupa gyémánt csillag,

és a napsugara pajkosan megcsillan.

Érti már, mire a nagy pompa, ragyogás,

most  van az ideje, lesz majd nagy mulatás.

Díszruha és ékszer, a gondos természet

megteremtett mindent egyetlen egy éjjel.

Erdőn, mezőn lakók hát farsangoljatok,

tél szorításában sose koplaljatok.

Ne célozzon rátok a vadász fegyvere,

olvadjon el jégcsap, végre tavasz legyen.                

2021.02.

A házról álmodtam, ahol megszülettem.

Mikor felébredtem még a sok álomkép,

régi emlék tovább kavargott fejemben,

s velem maradt soká, kitartó társamként.

Éles berregéssel váratlan jött a hír:          

kórházban a bátyám, súlyos állapotban    

- az aggodalomtól hogy tud fájni a szív! -

s azon a napon csak érte imádkoztam.

Ismerem jól, tudom, nem adja fel könnyen

a küzdelmet, hiszen kemény fő és makacs

- noha tudjuk, ez nem mindig előnye –

nagy akarattal küzd, és legyőzi  a bajt.

Birkózik erősen  a nyolcvan évével,

de vitorlázik még Ő lágy termikeken

fenn, a fodros felhők ringató ölében…

- Hát Bátyám, erősíts! Rajta, életre fel!