A csalafinta róka

                                  A csalafinta róka  

      Sompolygi  Karcsi a vörös róka kényelmesen szunyókált a liba és kacsapehellyel kibélelt rókalyukban. Nagyon mély álomba lehetett, mert csattogtatta fogait  mint aki  falatozik , orrát a levegőbe fúrta ,mint aki magába szívja a tollaknak az illatát s érzi a tollpehely alatt a fínom szárnyashúst.  Már-már elképzeli álmában a fínom pecsenyét amit majd el fog fogyasztani, s közben nagyokat nyelt.

De szép álom! Édes Álom!

Valami kopog a rókalyuk körül s erre már ébredezni kezdett. A kopogás csaknem maradt el.

Mérgesen kimászik a rókalyukból és  keresi a zaj okozóját. 

Néz jobbra, néz balra de semmi. Egyszercsak egy nagy koppanás, hát fejen találta egy hatalmas dió, csak úgy kongott a kobakja. 

Húúúúú- ez kemény volt! - kiálltotta. Biztos nem a földről pattant fel,  hanem valamin égi áldás lehetett.

Ahogy így okoskodik magában felnézett és mit látott?  Mókus  Rita és Mókus  Zita   az oduban lévő diókkal labdázott és bizony a legtöbb diószem a földön landolt.

- Hé ti két  mihaszna, rakoncátlan mókusai mit műveltek odefent! Megengedte a mamátok hogy játsszatok az élelemmel? Biztosan nincs otthon anyukátok!- kiabálta.

- Róka bácsi, ez nagyon jó kis móka! Azt játsszuk hogy ki az ügyesebb.

- No,  én úgy látom hogy egyikőtök sem remekel, hagyjátok gyorsan abba ezt a haszontalan, kártékony játékot.

Közben mókus mama hazatért a vásárlásból és mit látott? Az egész fa alja tele volt diószemekkel.

- Rita, Zita ugorjatok csak le a fáról, szedjétek össze gyorsan a  diószemeket míg szarka koma meg nem látja. Azzal a két kismókus szótfogadva sebtében nekiláttak a diószedésnek.

Minthogy Karcsit felébresztették édes álmából, a gyomra igencsak nagyokat korgott, mint a déli harangszó, ami hív ebédre.

De ebédnek hült helye nem volt.

- No ideje lesz valami fínom pecsenye után néznem, ha meg akarom tartani  vagány külsőmet, izmos alkatomat.

Azzal róka léptekkel bandukolt a falu széli ház felé, ahol temérdek pecsenyének való kinálkozott, mi szem szájnak ingere. 

Távolról sóvárogva nézte az áldozatokat,de nem tudta milyen irányból közelítse meg őket.

A baromfiudvar vidám hangulatban volt örültek a napsütésnek.  A kacsák önfeledten hápogtak, a libák harsányan gágogtak, a tyúkok  káráltak.  A  kakas volt csak  csendben. Valami nem tetszett neki, mindig megérzett mindenféle bajt.

Karcsi nem messze a tyúkudvartól kényelmesen elhelyezkedett és várta a kedvező alkalmat, mikor becserkészhet egy zsákmányt.

Közben eszébe jutott,  énekelnie kellene valamit. Rá is zendített egy nótára.

- Kiskakas a szemétdombon kapirgált,

- egy nagy kerek aranypénzre rátalált.

- A csőrével felkapta, szárnyával takarta.

Ezt a kis nótát fújta-fújta, mígnem a kakas meghallotta.

- Honnan ez a dal? És ha tényleg igaz lenne, akkor a gazdasszonyom gazdag lenne! - így gondolta magában.

Azzal megkereste az udvar legnagyobb dombját és gyors kapirgálásba kezdett. Csak úgy hányta maga mögé a kikapart földet. A tyúkok nem tudták mire vélni ezt a szorgalmas kapirgálást, gondolták biztosan napszúrást kapott ebben a melegben.

Ez volt a célja Karcsinak, a kakas figyelmét elterelni. Óvatosan megközelítette a baromfiudvart és amikor csendesség lett átugrott a kerítésen.

Elkapott egy szép kövér tyúkot aki olyan rikácsolásba kezdett, hogy még a hetedik szomszéd kutyája is meghallotta, nemhogy még a kakas a dombon.

Otthagyott csapot-papot és irány tyúkocskát megmenteni.

Meglátta a kakas Karcsi rókát  és kiabálni kezdett vele:

- Engedd el te mihaszna sompolygi róka az én kis tyúkocskámat, ebből aztán nem fogsz csemegézni! -kiáltotta, szinte belevörösödött a taraja.

Nagy hévvel rátámadt a rókára csípte, marta, harapta csőrével.

Karcsinak már nagyon fájt mindene, megtépázott bundája és elengedte a tyúkocskát.

De a kakas nem hagyta abba. Karcsi kiugrott  a kerítésen át, kakaska meg utána. 

Meglátott a ház falának dőlve egy piros rollert. Rápattant és irány az erdő, a rókalyuk. Kakaska itt már  nem tudta követni. Fáradtan visszarepült tyúkjai mellé.

Karcsi ahogy  megérkezett az oduja elé a kismókusok Rita és Zita elkezdték hangosan csúfolni.

- Karcsi bácsi hol a tyúk ?Pecsenyéjért ment el, s hozott helyette rollert?-kiabálták egyhangulag.

- Csendet, csendet, csendet! - kiáltotta  Karcsi. Zokon esett neki hogy póruljárt. De a csemeték csak nem hagyták abba  a rikoltozást.

- No gyertek le a fáról mind a ketten.  Ha nem kiabáljátok többé ezt a csúfságot, nektek adom a rollert.

- Hurrá ,Hurrá - egy szót sem szólunk többé. Azzal megragadták a rollert  és szépen megegyezve , hol Rita, hol Zita tett egy kört az erőstörzsű tölgyfa körül.

Rókánk fáradtan bebújt az oduba hogy kipihenje ezt a csúfos vadászatot.

De volt ám ennek jó oldala is, met a két kismókus attól fogva rollereztek  naphosszat és nem az eltett diószemekkel labdáztak.

Mókus mama megköszönte Karcsinak ezt a szép ajándékot, tudta mindig lehet rá számítani. 

- Sütnék neked hálából egy diós pitét, de te nem vagy sütievő. - engesztelte volna Karcsit.

Azért megsütötte a pitét és az egyik széles faágon megterített. Mókuskáival megünnepelte a  szép ajándékot. Azért egy pár morzsa pite lehullt a fáról, a rókalyuk elé. Karcsi úgy gondolta  ez nem az övé, hanem a körülötte nyüzsgő kis hangyacsaládé.

Vége