Evamama blogja

 Balerina2

Egy nap, épp egyik kedvenc sorozatát néző Ajnika, a kanapén

üldégélve, bámulta az elszórt napraforgó szemeket. 

Elmélyülten tudta nézni a híres  balerinák táncát. Ilyenkor mindenről megfeledkezett. Azon elmélkedett, hány perccel kell hamarabb abbahagyni sororzatát, hogy összeszedje azokat, mielőtt szülei hazaérnek. Fáradtan állt fel, és inkább egy lábsuhintással az ülőke alá söpörte őket. Visszahelyezkedett kedvenc üléspózába. Hangos zene ütötte meg a fülét, ijedten pattant fel. Ám a teste magától mozdult, akaratlanul is táncba indult. 

Csak táncolt és táncolt. Ajnika már egészen megfeledkezett az eddigi döbbenetéről, teljesen elvarázsolta a muzsika. 

Majd elkezdte hívni a dallam, mintha végre valaki megértené őt és ő végre megmutathatja mit tanult meg az alatt a hosszú idő alatt. Az orrába furakodott, párizs kellemes illata, ahogy a croissant és a levendula finom keveréke.

 Csodálatos tájak kerültek szemei elé, mintha repült volna az idő vonalán. A zene pedig csak méginkább elhitette vele, ahogy a könnyű klasszikus zene átitatja a bőrét, teljesen beleolvadt Párizs utcáiba.

 Elsuhant kedvenc kávézója mellett. A Monmartre művésznegyedben sétálva  szinte a levegőben érezte a híres festők , zeneszerzők szellemét. A Notre Dame sok titkot rejt  magában. Az Eiffel tornyot mint Párizs egyik büszkeségét , magasságát és erősségét csak  csodálni lehet. Szinte hihetetlen volt számára hogy ezeket a csodákat mind megélheti, szorgalmának , kitartásának és tehetségének köszönhetően. 

A Szajna parton üldögélve gondolatai mind azon jártak vajon mi késztette őt arra  hogy ilyen életutat járjon. 

Hátradőlt a padon , lehunyta szemét és a nap simogató sugarait magába szívva gondolatai visszarepítették kicsiny leányka korába.

Hol is kezdődött?

Talán gyermekkori hazájában. A  Duna parton egy kedves bohóc ajándéka, az ezüstös kis dobozka a  táncoló balerinával.

Álmában  minden éjjel  a balerina elvitte a mezőre és ott felhőtlenül táncoltak.

 Beszámolt szüleinek az álomról és bíztatásukra jelentkezett a balettintézetbe ahová fel is vették.

Az álombalettet a kemény tanulás váltotta fel.  Mindennapos edzések,  próbák, lemondások tették göröngyössé az oda vezető utat.

Sokszor megfordult fejében hogy tényleg akarja-e ? Sérült, fájó bokával,  másnap ismét ugyanazokat a mozdulatokat , forgásokat, ugrásokat kellett  végrehajtani , amit fogcsikorgatva ugyan, de megtett. Kemény idők voltak ezek. 

Az eredmény nem maradt el,  mert megkapta az első szerepet háttértáncosként, majd táncosként.  

Egy szerepvágya  teljesült, mint minden balerina álma, Csajkovszkíj,  A HATTYÚK TAVA klasszikus balett főszerepét táncolta el óriási sikerrel.

Ezután a sikert-siker,  főszerepet-főszerep követett.

A szinházban felgördülő függöny, a fények,  a közönség véget nem érő tapsa mindig új erőt adott.

Most már bátran mondhatta el magáról:

- BALERINA  lettem!

Az ezüstös dobozkát őrzi és néha fel-felnyitogatja, hogy megnézze:

-TÁNCOL-e még A BALERINA ?

Vége

A balerina

Gyönyörű szép nyári nap, felhő sincs az égen, az emberek  vidáman sétálnak, korzóznak a Duna folyó partján. A folyó 

szelíden folyik útján, csak egy-egy vitorlás és sétahajó  szakítja meg csendességét , nagy hullámokba öltve.

 A parton nagy a készülődés  az esti szórakozásra, mert egy kisebb búcsú akarja szórakoztatni az idelátogató  vendégeket.  

Már készülődnek a sátrak, vattacukros, lufifújó, céllövölde, állatsimogató , különböző mutatványos fellépők. Ettől azután megmozdult az egész városváros, kicsik és nagyok lázasan várják az eseményeket.

Ajnika és szülei is elkészültek a nagy estére és elindultak a folyópartra.

 A látnivaló annyi volt hogy nem győzték a fejüket jobbra-balra forgatni.

 A vattacukrost nem lehetett kihagyni és Ajnika egy nagy cukorfelhő mögé bújva sétált szülei mellett. 

A mutatványosok is elkezdték a cigánykerekezést, kézenállást, gólyalábon sétálást ami nagy tetszést aratott. 

Hát még a nagy lufifújó sátor.

- Ajnika válassz egy lufit! - szólt édesapja.

- Azt a piros szives lufit tessék nekem felfújni, jó nagyra! -szólt Ajnika az árusnak.

Az árus csak fújta-fújta jó nagyra. Mire megszólalt:

- Én felfújtam , de azután vigyázz rá mert ha csak egy picit fogod a kezedben, a lufi felszáll az égbe és ott már csak az angyalok játszhatnak vele.

- Vigyázni fogok rá ígérem!- felelte. Azzal tovább indultak a többi látnivaló felé.

Megérkeztek a céllövöldéhez és apuka nagy vágyat érzett, hogy valami szép ajándékot nyerjen kislányának, vagy az anyukának.

Hamar kért is egy labdát. Célzott vele és anyukának eltalált  vele egy szép virágos kendőt. 

- Nem ,baj !- mondta Ajnika, anyának nagyon kellett egy ilyen szép kendő.  Apa körbefonta anya nyakán a kendőt és tényleg szép lett.

Húú- a körhinta! Csak forgott körbe-körbe, egymásba tekeredve a hinták. Kacagás. sikoltozás, nevetés!

Tovább mentek. 

 Kicsit messzebb egy bohócot pillantottak meg.

 Kidőlt fán ült ,s mintha valami szomorú dalt énekelt volna.

Közelebb mentek és a bohóc arról énekelt, hogy :

-Van egy szép arany  hegedűm,

-húrjai már igen elnyűtt,

-vonója is csupa kóc,

-nem lehetek zenebohóc!-

Ajnika megsajnálta a bohócot,odament hozzá és így szólt:

- Ne sírj bohóc, nekem így is szép  a zenéd, játssz a hegedűn.

A bohóc  játszani kezdett a hegedűn, és nem is a dal számított, hanem ujra mosolygott, mert a kislány vidámságot csalt a szívébe. 

- Bohóc neked adom ezt a lufit , de fogd jó erősen nehogy elszálljon az angyalokhoz!  Azzal a kezébe nyomta a lufi szalagját.

A bohóc elfogadta és cserébe átnyujtott Ajnikának egy csillogó ezüstös dobozkát.

-Tedd el ezt a kis dobozt és majd ha hazaérsz, estefelé nyisd fel a tetejét.

Mosolyogva váltak el egymástól, Ajnika is megköszönte az ajándékot.

Besötétedett ,és elindultak hazafelé. Ajnika beszaladt a szobájába ,  odaszaladt az  ablakhoz, hogy a holdfénynél jobban lássa.  Felnyitotta az  dobozkát.

Gyönyörű szép dallam szállt ki belőle, a közepén egy aprócska balerina forgott, körbe-körbe a zenére. Nagyon tetszett neki a zene és a forgó balerina, mert egy álma volt a dobozba bezárva. Balerina szeretne lenni.  

 Az  ablak előtt a nagy piros szivecskelufi szállt fel az ég felé az angyalokhoz.

Az ablak alatt a bohóc integetett neki jóéjszakát kívánva.

Bebújt az ágyába, maga mellé tette  dobozkáját és elaludt. Álmában egy  tisztásra ébredt, ahol megjelent a balerina és kézenfogva együtt táncoltak . 

A mesének vége

                                  A csalafinta róka  

      Sompolygi  Karcsi a vörös róka kényelmesen szunyókált a liba és kacsapehellyel kibélelt rókalyukban. Nagyon mély álomba lehetett, mert csattogtatta fogait  mint aki  falatozik , orrát a levegőbe fúrta ,mint aki magába szívja a tollaknak az illatát s érzi a tollpehely alatt a fínom szárnyashúst.  Már-már elképzeli álmában a fínom pecsenyét amit majd el fog fogyasztani, s közben nagyokat nyelt.

De szép álom! Édes Álom!

Valami kopog a rókalyuk körül s erre már ébredezni kezdett. A kopogás csaknem maradt el.

Mérgesen kimászik a rókalyukból és  keresi a zaj okozóját. 

Néz jobbra, néz balra de semmi. Egyszercsak egy nagy koppanás, hát fejen találta egy hatalmas dió, csak úgy kongott a kobakja. 

Húúúúú- ez kemény volt! - kiálltotta. Biztos nem a földről pattant fel,  hanem valamin égi áldás lehetett.

Ahogy így okoskodik magában felnézett és mit látott?  Mókus  Rita és Mókus  Zita   az oduban lévő diókkal labdázott és bizony a legtöbb diószem a földön landolt.

- Hé ti két  mihaszna, rakoncátlan mókusai mit műveltek odefent! Megengedte a mamátok hogy játsszatok az élelemmel? Biztosan nincs otthon anyukátok!- kiabálta.

- Róka bácsi, ez nagyon jó kis móka! Azt játsszuk hogy ki az ügyesebb.

- No,  én úgy látom hogy egyikőtök sem remekel, hagyjátok gyorsan abba ezt a haszontalan, kártékony játékot.

Közben mókus mama hazatért a vásárlásból és mit látott? Az egész fa alja tele volt diószemekkel.

- Rita, Zita ugorjatok csak le a fáról, szedjétek össze gyorsan a  diószemeket míg szarka koma meg nem látja. Azzal a két kismókus szótfogadva sebtében nekiláttak a diószedésnek.

Minthogy Karcsit felébresztették édes álmából, a gyomra igencsak nagyokat korgott, mint a déli harangszó, ami hív ebédre.

De ebédnek hült helye nem volt.

- No ideje lesz valami fínom pecsenye után néznem, ha meg akarom tartani  vagány külsőmet, izmos alkatomat.

Azzal róka léptekkel bandukolt a falu széli ház felé, ahol temérdek pecsenyének való kinálkozott, mi szem szájnak ingere. 

Távolról sóvárogva nézte az áldozatokat,de nem tudta milyen irányból közelítse meg őket.

A baromfiudvar vidám hangulatban volt örültek a napsütésnek.  A kacsák önfeledten hápogtak, a libák harsányan gágogtak, a tyúkok  káráltak.  A  kakas volt csak  csendben. Valami nem tetszett neki, mindig megérzett mindenféle bajt.

Karcsi nem messze a tyúkudvartól kényelmesen elhelyezkedett és várta a kedvező alkalmat, mikor becserkészhet egy zsákmányt.

Közben eszébe jutott,  énekelnie kellene valamit. Rá is zendített egy nótára.

- Kiskakas a szemétdombon kapirgált,

- egy nagy kerek aranypénzre rátalált.

- A csőrével felkapta, szárnyával takarta.

Ezt a kis nótát fújta-fújta, mígnem a kakas meghallotta.

- Honnan ez a dal? És ha tényleg igaz lenne, akkor a gazdasszonyom gazdag lenne! - így gondolta magában.

Azzal megkereste az udvar legnagyobb dombját és gyors kapirgálásba kezdett. Csak úgy hányta maga mögé a kikapart földet. A tyúkok nem tudták mire vélni ezt a szorgalmas kapirgálást, gondolták biztosan napszúrást kapott ebben a melegben.

Ez volt a célja Karcsinak, a kakas figyelmét elterelni. Óvatosan megközelítette a baromfiudvart és amikor csendesség lett átugrott a kerítésen.

Elkapott egy szép kövér tyúkot aki olyan rikácsolásba kezdett, hogy még a hetedik szomszéd kutyája is meghallotta, nemhogy még a kakas a dombon.

Otthagyott csapot-papot és irány tyúkocskát megmenteni.

Meglátta a kakas Karcsi rókát  és kiabálni kezdett vele:

- Engedd el te mihaszna sompolygi róka az én kis tyúkocskámat, ebből aztán nem fogsz csemegézni! -kiáltotta, szinte belevörösödött a taraja.

Nagy hévvel rátámadt a rókára csípte, marta, harapta csőrével.

Karcsinak már nagyon fájt mindene, megtépázott bundája és elengedte a tyúkocskát.

De a kakas nem hagyta abba. Karcsi kiugrott  a kerítésen át, kakaska meg utána. 

Meglátott a ház falának dőlve egy piros rollert. Rápattant és irány az erdő, a rókalyuk. Kakaska itt már  nem tudta követni. Fáradtan visszarepült tyúkjai mellé.

Karcsi ahogy  megérkezett az oduja elé a kismókusok Rita és Zita elkezdték hangosan csúfolni.

- Karcsi bácsi hol a tyúk ?Pecsenyéjért ment el, s hozott helyette rollert?-kiabálták egyhangulag.

- Csendet, csendet, csendet! - kiáltotta  Karcsi. Zokon esett neki hogy póruljárt. De a csemeték csak nem hagyták abba  a rikoltozást.

- No gyertek le a fáról mind a ketten.  Ha nem kiabáljátok többé ezt a csúfságot, nektek adom a rollert.

- Hurrá ,Hurrá - egy szót sem szólunk többé. Azzal megragadták a rollert  és szépen megegyezve , hol Rita, hol Zita tett egy kört az erőstörzsű tölgyfa körül.

Rókánk fáradtan bebújt az oduba hogy kipihenje ezt a csúfos vadászatot.

De volt ám ennek jó oldala is, met a két kismókus attól fogva rollereztek  naphosszat és nem az eltett diószemekkel labdáztak.

Mókus mama megköszönte Karcsinak ezt a szép ajándékot, tudta mindig lehet rá számítani. 

- Sütnék neked hálából egy diós pitét, de te nem vagy sütievő. - engesztelte volna Karcsit.

Azért megsütötte a pitét és az egyik széles faágon megterített. Mókuskáival megünnepelte a  szép ajándékot. Azért egy pár morzsa pite lehullt a fáról, a rókalyuk elé. Karcsi úgy gondolta  ez nem az övé, hanem a körülötte nyüzsgő kis hangyacsaládé.

Vége