Virágzás

Julgio•  2023. május 24. 12:02  •  olvasva: 24

Élt egy kis hagyma a virágoskert szívében. Miután a Tavasz tiszteletét tette puha lábával a lugas növényei között, ő is felébredt álmából.


- Idén szép, és erős virágot hajtok. - harsogta a többi kis hagymának.


- Mindnyájan azok leszünk! - érkezett egy váratlan felelet az angyalszobor tövéből.


Örömmel töltötte el hagymánkat, hogy nem egyedül kell megtennie amit elhatározott. Hanem sok bajtársa is akad a környéken.


Teltek, múltak a hetek, beköszöntött a jó idő. Nyár már a szomszédból integetett, hogy lassan ő is érkezni fog.

Az apró bulbus* szárba szökkent. Hatlamas lelkesedéssel várta a kiteljesedést. Leváltak és oldalra hajlottak levelei, illetve szép, mosolygós bimbót növesztett a lágyszár végére.

Csodálattal telve figyelte a többi virágot, akik korábban hajtottak ki, és most teljes fényükben pompáztak. Sokuk szerelembe ejtette a szelet, volt aki a méheket. Olyan is akadt, aki egy másik virággal ölelkezett össze. Ezek a temperamentumos románcok a virágoskert vadonjában, minden arra tévedőt megígéztek. Napkeltétől napnyugtáig, szenvedélyes zümmögés, továbbá édes virágillat töltötte be az atmoszférát.


Suhantak a napok mint a róka a kert alatt, a bimbó pedig egyre cseperedett. Félelem foglalt helyet egyszerű kis lelkében.


- Te jó ég! Ki kellene nyílnom! Szeretnék a méhekkel ölelkezni, illatom pedig a természetnek adományozni. De... Mi lesz, ha nem sikerül és csúnya leszek? A dongók sem fognak megkörnyékezni? Elhervadok, mielőtt szerelembe eshettem volna én is. - agonizált magában.


Beköszöntött az este. Álomra hajtotta ő is a fejét. A fényes Hold, arcával végig mosolyogta a tájat és a kert lakóit. Ahogy érkezett, úgy tért nyugovóra ő is. A nap fényes sugaraival köszöntötte a reggelt.

A bimbócska megelégelte a siránkozást. Gondolta bátor lesz, és megmutatja magát végre a világnak.

Gyönyörű színpompás szirmok sziluettje bontakozott ki a látvány hevében. Csinos selyemruhája az emberi szív számára is kedvesnek tűnt. Elrabolt minden tekintetet.

Illata odavonzott minden méhet, dongót, apró beporzót. Szerelembe esett maga is az élet körforgásával.


- Ha nem merek kinyílni, akkor soha nem élem át ezt a csodát. Soha nem fogok kiteljesedni. - gondolta magában, és kecsesen megadta magát a Nyár simogatásának.


Ne feledd, te is ki tudsz "virágozni". Soha nem késő, hiszen bármikor be tud köszönteni a te életedben is a változás. Ahogy a piciny hagymának, ugyanúgy nekünk is lehetséges a kiteljesedés. Csupán nyitottnak kell lennünk rá, mint a bimbónak a Nyár hívására.


/Róth Lajos/


*A hagyma megfelelője orvosi nyelven.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Animanongrata_2023. május 24. 12:27

Ez nagyon jó :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom