Mindennapok hősei

Julgio•  2023. június 6. 09:08  •  olvasva: 32

Ülök itt a sarokban. Nem azért mert introvertált a személyiségem, csupán szeretem az embereket fürkészni. Szeretem ezt a helyet. Kedvesek az emberek, és senki nem zavar az olvasásban. Itt nyugalmasan töltöm perceimet, esetleg pár órát. Nekem ez a Wellness, mikor olvasok. Esetleg leülök nyugalomban, majd gondolataimtól távol meditálok, vagy ami még jobb, a gondolataimat használva alkotok.

Számomra nem hiányzik a luxus semmittevés, amit a magyarok nagy része előszeretettel megél, így áldozva a "lenni az éterben, nem csinálni semmit" fogalmának. Viszont ez a történet nem erről szól...

Tehát ülök a sarokban. Serceg a tollam. Meleg a kávé még amit az imént hozott a hőspincér.  Leszólítom mielőtt Belekortyolok. Nem szép dolog tukmálni, de a kezébe nyomom a jatott.

Elmosolyodik, zsebre vágja, aztán eltűnik a pultban. Kedves lány. Gondolom magamban. Nem könnyű a talpalós munka. Tapasztalatból tudom. Neki sincs wellnes, luxus, csillogás. Rengeteg ember veszi körbe nap mint nap. Ezek közül sok a morcos, faragatlan, kötekedő, életundortól fertőzött alak. Alig várják, hogy a bennük tomboló haragot, illetve félelmeiket másokra vetítsék ki. A lánynak hajtás van, kritikákat kap, lenéző tekinteteket, szexista megjegyzéseket (igen, a 21. Században is) és hiába a jatt... sok a nem földművelő paraszt, mégis mindig mosolyog rájuk. Lelkiismeretesen végzi a munkáját. Köszönetet pedig ritkán kap. Szerintem evidens lenne. Viszont ez maradjon az én "nyomorom".


Sokak fejében megfordul biztosan (látom a szájakat lelki szemeim előtt reflexből nyílni), hogy ez a "fránya" magyar mentalitás.

NEM! Ez nem csak magyar mentalitás. Bárhová mész a világon, mindenhol ez van. A különbség annyi, hogy a magyar habitus nem engedi véka alá rejteni a vélemény formálását. Akkor sem, ha nincs igaza a kárálónak. Rengeteg ember (nem sértésnek szánom) fegyvertelenül érkezik egy szellemi párbaj kellős közepébe. Szájukból lóg a funkcionális analfabétaság, és érzéketlenség totális jelenléte.


- Mit ártott neked szerencsétlen? - hangzik el ajkaimról a kérdés. 


A válasz nyomdafestéket nem tűrő orbákolás kíséretében érkezik, melyet fel sem veszek magamra. - Csodás gyermekkorod lehetett - gondolom ismét magamban, veszem a dzsekim. Odalépek a pulthoz, megköszönöm a kávét, kitartást kívánok a mai naphoz, és hangosan köszönve illedelmesen távozom.


Szemetel az eső. Áztatja arcom, ami egy cseppet sem zavar.

Mentőautó száguld el mellettem irgalmatlan tempóval, hogy életet mentsen.

Az utcaseprő serényen végzi a dolgát fagyban, hőségben, hogy tiszta legyen a város.

A postás ugyanez. Dacol az időjárással, hogy megkaphasd a csomagjaid, a csekkeket, a hivatalos felszolításokat, vagy a leveleid.

A busz, sofőr nélkül nem megy sehová.

Rendőr nélkül nincs törvény és biztonság.

Tűzoltó nélkül tűz van, káosz, romok.

Tanár nélkül nincs oktatás.

Orvos és ápoló nélkül ki gyógyít meg, ha veszélyes kórságban szenvedsz.

Bolti eladó nélkül nincs semmid otthon.

Pincérlány nélkül nincs kávé előtted.

Ahogy földműves, vagy állattenyésztő nélkül élelem sincs otthon.

A szemetet sem hordja el senki, ha nincs kukás.


Ez csupán néhány példa, de nagyon sok lenézett, becsmérelt, alulértékelt ember nélkül nem működne a társadalom. Nem az ügyvédek, bankárok, tisztségviselők az igazi fogaskerekei a gépezetnek. Ők csak a díszes számlap, és fluoreszkáló mutatók az órán.


A mindennapok hősei itt járnak, itt élnek közöttünk. Becsüljük meg őket jobban! Nélkülük mi csak tehetetlen, önmagába forduló massza lennénk az élet nevű "játék" 21. századbeli sakktábláján.

Nem sajnálom azt a pénzt, amit a lány kezébe tukmáltam. A helyijáratos buszra szállva, a munkahely felé zötyögve viszont már azon agyalok, mi lesz ma a gyárban...


/Róth Lajos/

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!