Hálás vagyok

Julgio•  2024. július 6. 21:58  •  olvasva: 38

A sokadik szerelmes vers biztos nagyot aratna a közösségi pöcegödrök illúzióval tarkított lankáin. Soraim rögtön az algoritmusok hatásvadász felületein díszelegnének, megölve ezzel a már amúgy is halott művészet kiéheztetett ágait. Lájkok viharaiban lengedezne múzsám alanya és állítmánya, s közben lényem lealjasodna, egyszerű striciknek fenntartott mellékszerepekre.

Furcsa vagyok! Tudom! A többség ezt harsogja, és a tükörképem sem látja ezt másképpen.

- Csak egy proligyerek – gondolják, én pedig mint minden nap, felöltöm rabszolgarongyaim, és tudomást sem veszek erről a tényről. Jól érzem magam így látszólag. Egyszerűen, és furán!

Vándor vagyok! E mesés börtönbolygó vándora. Hideg, csípős éjszakák magányosan kóborló meg nem értett lelke. Akkor indulok útnak, mikor Holdanyánkat bekebelezi a félelmetes sötétség. Csillagfényes égbolt alatt a Tejút pompájának tanúja lennék, millió napfelkelte és napnyugta csodálója.

Erős vagyok! Tudom magamról, és megsimogatom mázsás terheim, melyek a vállamon nyugszanak. Miattuk nem lelem békém, időnként pedig önmagam. De nélkülük erőm sem találtam volna, a század fojtogató civilizációs hullámai között.

Hálás vagyok! Hálás vagyok! Hálás … a francokat!

Dühös vagyok, frusztrált vagyok, elegem van, olyankor pedig rászabadítom magam a világra. Földrengés rázza meg a tájat súlyos lépteim nyomán. Ökölcsapásaim beborítják az eget, felkorbácsolják a tengereket. Üvöltésemtől a hegyek beomlanak … én pedig … felébredek. Nem vagyok dühös. Nem is voltam.

Nyugodt vagyok. És … szerelmes is. Egy angyal mellkasára hajtom fejem, és lüktető szívverését hallgatva zuhanok az életnek nevezett transzba. Szárnyai ölelésében felejtem testem. Mogyoróbarna szemeibe veszve tagadom meg az első bekezdésben elhangzott értékrendem. Csókja után a rózsaszín ködben áztatott térben felejtek el mindent, amit valaha állítottam. Mert ő az angyal. Édes, bódító illatú füstölő, meleg gyertyaláng fényű, teleírt papírlapjaim alanya és állítmánya ő, kinek kegyeltje ez a furcsa és erős vándor. Jómagam. A hálás fickó a külváros legkisebb prolilakásából. A nem is olyan régen emlegetett strici, aki elnyerte a legszebb nő szeretetét.

/Róth Lajos/

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!