Szem elől

Szánakozva tépelődöm, macskakő gombjain taposok,
s lesütött szemem homoknak csíkjait igazgatja helyükre,
míg elveszett jelenemben hálós életem rendszertelen,
mert folyton céltalan kereszteződésekbe keveredtem.

Úsztam az árral! Testem, mohón cselekvő, rezignált.
Elmém mégse jelezte legbelül, hogy ez mennyire fáj. És
az időtlen kor? A magánynak automatikus hasonmása!
Becstelen ikerláng. Hontalan porondmesternek babaháza.