Messiás

Messiás

Gyere felém, hangsúlynak bunkós
kardja, hozzál nekem ezüstösen
csillanó, fényben himbálódzó
merőkanalat, hogy kívánhassak egyet.
És meríts addig a kútból jó uram friss
vizet, míg merengek aprócska sorsomon.
Mert egyedül vagyok, haszontalan üres
gazda, rendezetlen csuproknak verekedő
méhszalonja. Ki hozzád nem méltó,
hanem pókfonalak, ujjaknak gyűlölködő
peregrinusa. Akaratmag nélküli telepekkel
garázdálkodok e vidéken,
hogy énekre bírhassam a magány temetőjében
elfeledett vezeklőt. Hamarosan sikerül.
Kiteríteni tiszta szívemnek szalvétáját,
Kosárkába rendezve a múlt hagyatékát. S teli
pohárral koccintani a fekete lyukú halál szeme
fölött. Vakságot színlelve, emlékezve szép
idők fölött. Időm! Mi utolért s megágyazott.

Emelem poharam rád, és köszönöm!