Essran_Rothmor blogja

Szakad az eső, s nem látom apró csöppjeit,

Vérbe-sárba fojtva, lovagjaim sisakban pihegő ajkait.

Nehéz a testpáncél, ingoványnak kezei szorongatják.

Haldokló lovuknak, szenvedést nyújtó posványát.

Dagad az érctemető, telérbe présülő anyag s idő,

Mit majdan, koroknak órája megrág és kiköp.

Nem lesz már ott más, csak régészeti ásatás,

Elfeledett kor utáni, türelemmel teljes várakozás.

Kockulnak a tömbök, lajstromba veszik, mi van,

Hol legyen bemutatva, a honosított kincsrablás.

Múzeumok licitálnak az értékes alkalmatosságokra,

Hogy saját fémjelzésüket rátegyék a portékára.

Itt olyan békés minden. Nem érzed a
Magnetofon lágy sercegését,
Tölcséréből kiszabaduló öblös törődését?
A táncra perdülő, papírból kivágott panelbábukat,
Mik ütemre ropják ritmusosan, zárt táncukat.

A felhőkarcoló tetején láthatatlan akrobatát,
Ki szivar csonkjának végéről úszik tovább.
S végtelen pókfonál tartja derekát,
Mozgása pocakot rajzol és szirom szoknyát.
Súlytalanul járja táncát, hogy utolérje,
A meleg fújtatóból surranó, ködkarikát.

Csillár harangjából merészkedik elő a piciny teremtés,
De annál többet érzékel az összetett felépítés.
Vezényel, lenéz reám, homályos lencséimmel kokettál.
Szemeim már alszanak, elmém súlyos tükrei
Alkotnak tovább, mert fut a film s meg se áll.

Szalad, oson a vékony gallyakon,
Rendületlenül dolgozik, sebtiben foltoz.
S mikor elveszti fedelét feje fölül,
Új pajzsáért siet az alpinista apród.

Mindegyik kezébe jut egy vakolókanál,
Ragaszt, szigetel körkörösen ugrál.
Nincs barátja, nem nézi az órát,
Mert önmagával játszik fogócskát.

Pontokba szedett, megtervezett vállalkozás,
A varrodai, robot foglalkozás.
Hidak, nyugágyak tervezése s szövése,
Elfáradt tetemek kitömése.

Remek építész hírében áll a 8 karú óriás,
Csomagolócéget hoz nála létre a tudás.
Hullanak a tervek bogarak s legyek
Meg a hálószaggató tuskó emberek.

Kapcsolatra vagy kiéhezve asszony?

Tálcán várod barlangodba a frakkot.

Kerekeken jön a füstölgő irodaszék,

Mit nem borít más, csak prém. 

Elég sok képet megjegyeztem már, 

Mert nem cseréltetek, fejteken tintát.

Mosoly ide-oda, egy kacér kacsintás,

Hamis szemekből sugalló árulás.  

Zanza helyesírás, értetlen mondandó,

Golyóstoll, rögös útjain járó utazó.

Pusmogó sorok tétova állomása,

Lesz a koplaló tudat ábrándja.   

Nedves lépcsőkön sétálnak lábaim,
párától, nehéz levegőt
lélegeznek be pórusaim.
Bakancsom, sötétre ázott fekete tó,
latyakban vágtázó, patáját vesztett ló.

Vörösbe, sárgába bújtak a fák karjai,
komor gyökerek várják megtérni szirmait.
Rozsdás avarból emelt
kápolnába temettetnek, hogy a természet
átadhassa őket a végtelennek.