Essran_Rothmor blogja

Miket alkottok emberek?

Érthetetlen, értéktelen kék 

szemű, zombi tócsák halmait.

S a nekromanta is csak úgy 

beszél hozzátok. Mozduljatok

férgek! Mert hiába dob követ

közétek, ostobán dülöngéltek.

Pusmogásotok halott, titokra éhes.

Megy a hátulgombolós suskus, ének.

S Dédapáitok, anyáitok, történeteire 

nincsenek szavak. Kétkedő hírmorzsátok,

hanyag.

Miért

…nem vagy magadnak barátja, sem kapitánya?
Pulya vagy. Vágyaknak, színekre facsart tudománya.
S hol van ott? Legbelül, lelkednek, dongó harangja,
Hogy nyelve, úgy kongjon, mint a teremtés hangja.

…lapulsz bőszen? A világ, szurokkal teli mocskában.
Bújj, csatlakozz! Más gesztenyéjének asztalához.
S nyerd meg! A csoportok hiúsági versenyét. Hogy
izzadt s büdös legyél, becsületét vesztett sügér.

Visszatekerném az időt, ha tehetném,
Fekete-fehérre rajzolja lelkem a tévé.
Vasárnap volt, piac a tömbök mögött,
S én, lelkesen szaladgáltam anyácska előtt.

Repülő voltam, kitárt karokkal szárnyaló,
Mint a száraz jeget keresztülszelő betolakodó.
Végtelen üzemanyag hajtotta repcsimet,
Egy, várva várt finomság reményében.

Élénk vibrálást mutatott felénk a játszótér,
Narancssárga kaviccsal felszórt terepén.
Kétlábú pilonon magasodó betonmatrac,
S ment a forgó, az egyre gyorsuló turbina.

Tágas kanyonokat és erődöket hagytunk hátra,
Mire megérkeztünk a bódék királyságába.
Rengeteg sablon dobozban figyelő kötény,
És a megannyi illatot postázó szél.

Pampuskámon, fürdőző barackkúp napozott,
Éhes szememnek virgonc szája nagyot harapott.
Bajszot ragasztott a porcukros édes méz,
Ragacsos álarcot maszatolt az eleven kéz.

Perifériára szorult lelkek vagyunk,

Hol, sűrű cseppekben folyt a könny,

S becsületünk sok csorbát szenved,

Hogy életünk hossza, legyen a legszebb.

Gagyognak a zöngés-zöngétlen párok,

némán tátogó halaknak fejei csücsörítenek,

S a lényegi mondandót csak az írógép

lüktető kattogása tolja, betűről betűre,

balról  jobbra.

Kocsonyás, sikamlós talajon csúszunk,

mint hatalmas amőbák a táplálékért.

Bekebelez, nem enged semerre,

csak ha erőszakot táplál be az elme.

Kínzó fájdalom ér, ha lenyelnek,

Mert ellöknek, s megemésztenek.

Fogysz  bőszen, s a lelked apad,

Mert útvesztőbe engedted magad.

Rézsút vágják beléd a kardok élét,

hogy a forradás kacska legyen és

roncs idegek hálózata tömje be a rést.

Sorvadjon el végre minden idegvégződés!