Essran_Rothmor blogja

Ha nyitott vagy reám, nem zárkózott,
rúzsfallal védekező, csücsörítő száj.
Akkor ismerkedjünk cicomásba, lazán!

Vagy csak tanú akarsz lenni, egy hegy?
A fogatlan gátőr is egyre csak szebb,
Virágát, hűen gondozó elvtárs.

Zsúfolt a bakancslistád, és nincs
meg hozzá a színes cipőfűződ, mi
összefogná bokádnak csontos gumóját!

Fűződ még lehet, és rakott szoknyád,
Talpaltatott magassarkúban ropni az
Éjszakát, becserkészni az éj áldozatát.

Vigyél oda fényt, hol a sötétben magány sírdogál,

Tárd ki szíved, hogy a nap sugara meglékelhesse 

a kétely tengerének apró evezőiből táplálkozó vízesést.

Felszárítsa, simára csiszolva a reménynek új lapályát, 

S a fény forrasztása tartós hegek kérges testét adja,

Hogy elkészülhessen, a veteránok, kíméletlen páncélja.

Üssön rést, találja meg minden gereznavért gyenge tükörképét,

Vásson el rajta, az ellenségnek félelemből szőtt fekete kardja,

Mert, címeres vörös szőttes óvja a bátrak összeverődött céhét,

Mit csak egy kalandozó tarthat bal kezében kitámasztva,

S jobb kezéből, sziporkázva tüzel az ismétlő nyílpuska.

Tier Nan Gorduin, a kilencedik lobogó választottja.

Igazából fölösleges,

Romos, poros,

Kotnyeles.

Tündéri virágszál,

Érces hangú hangszál,

Önérzeteket birizgál.

Közben, panaszos 

felhőként jár,

Benne kis karikákat,

fúj a kíváncsi száj.

Merengő ébresztett fel álmomból lágy hangjával, egy zöld csík beszélt hozzám de nem láttam arcát, csak mikor felültem ágyamban. Arca két fogantyú közötti dobozka, nyers acélból kovácsolva s benne járt a zöldes csík, a hifik  kijelzőjén szaladgáló kis képpontokból összerakott szalag. Merengő már indult volna hozzám de leállítottam, és legközelebb, szóltam rá nyisd ki a szemed mielőtt elindulsz, kaptál annyi plusz memóriát, hogy a beszélgetésen kívül a gondolkodást is gyakorold. Érzelmei nem lévén , de hathatós processzorán keresztül éreztem, hogy az enyhe szünet valamilyen válaszreakció eltitkolása és egyben, lenyelése is. Amekkora adatbázist kapott az egyik fele, bőven tudott precedenst vagy filmet lehívni és kielemezni mire utaltam. Így csak annyit tett, hogy a zöld sorok, egyszeriben csak vörös színre váltottak. Oda-vissza jártak 5 másodpercig, mint egy durcás kölyök esetében, aztán visszaállt az alap állapot. Most nem fogunk fogócskázni, hogy megtalálj, a szobában, és irányítsalak merre indulj el hozzám a legrövidebb úton, tudod a hideg-meleg játék, és enyhén elvigyorodottam. A köpcös rúd ott hevert ágyam mellett a fotelnak támasztva és kedvenc köpenyem a kék-fehér csíkos frottír köntös. Megint a középkori eszközökhöz folyamodik uram? Láthatólag a túl nagy csönd, kérdésre sarkallja az MI-t. Most csak egy kis sétára van szükségem az ablakig Merengő , más nem kell, a gyógyszerek ideje még arrébb van, és mindenki alszik. A Nyuggerek otthonában ahogy én hívom. Te hű őrzőm vagy, néha még sokat is akarsz tudni, de nélküled és Lámpás nélkül

nagyon elhagyatott és magányos életem lenne. Elég lesz a csillagok és a felhők látványa

ebben a kis szegmensében a megmaradt időmnek. Fáradt és öreg vagyok, és az álom mindig

új utakat nyit meg, s a regény megannyi kapuknak sorát adhatja. Ez bonyolult számodra tudom, egy emberi életet nehéz neked értelmezni. Következtetéseket tudsz levonni, pusztán matematikai algoritmusok alapján de, hogy kiből milyen hatások összessége fejlődik ki az megint végeláthatatlan labirintusokat eredményezhet. Viszont mindenkinek története

van, neked is Merengő, senkinek nincs olyan barátja mint nekem, még ha egy elektromos rollátor is vagy . Számomra különleges vagy, és Lámpás is, ő az én szemem egy igazi látó.

Akkor is ha ébresztőóra égővel a tekintetében, és most nem fogom felébreszteni, hogy ha van egy kis szabadidő akkor görög harci szekeret játszunk együtt, pedig nagyon élvezem mindig mikor

kilépünk „ együtt „  ebből a sablonos életből. Ezért megyek az ablakhoz, emlékekért, a csillagok alkotják a tükör szegélyét s benne a köd az én vetítővásznam. Lehet nem leszek teljesen magamnál, mert felzaklathat a múlt, kérlek kösd magad Lámpásra, így mindent látsz majd gurulj mellém. Lámpás lassan felmelegszik, a benne éledező energia átjárja tekervényeit, mint egy érintkező hibás kapcsoló, pislogva jelzi készen áll a szolgálatra. Csak még egy kicsit bírd ki, aztán kapsz új külsőt erősebb vázat s meghajtót, rakétákat, egy újdonsült félelmetes csillaghajót.

Nedves lépcsőkön sétálnak lábaim,
párától, nehéz levegőt
lélegeznek be pórusaim.
Bakancsom, sötétre ázott fekete tó,
latyakban vágtázó, patáját vesztett ló.

Vörösbe, sárgába bújtak a fák karjai,
komor gyökerek várják megtérni szirmait.
Rozsdás avarból emelt
kápolnába temettetnek, hogy a természet
átadhassa őket a végtelennek.