Flepnis

öreg vagyok már, mint a repedezett országút. 

Kátyúkban mérem sebeim medencéinek mélységeit.

S gyakran töröm szét, pusztítom el, mások figyelmetlen

elferdült gerinceit. És mégis jó! Ha csak belém nézel,

tócsámba mosolyogsz, farkasszemet néz teveled,

az én párhuzamos, egysíkúan gondolkodó világom.

Merengeni azon, hogy mekkora lehet a kár, s

a megnyugvás sem ad elegendő időt ahhoz,

hogy tudni véld ki vagyok s mit akarok! Hasztalan

felderítőid kérődzése, nyugalmad nem csillapítja,

s az import rágógumi is a levegőbe bámul, zöld

lámpát ad az időnek, mikor jóízűen lufit fújsz belőle.

Mert mikor kipukkan az erőszakos nyomástól, akkor

ébredsz fel s látatja magát a valóság álszent türelme.