Egy lépés, egy korlát

Múltam, a jelenbe sodorta éveim,

Szomorú fűz karjai óvják haldokló törzsem,

S gennyedző sebeim, bábként rikoltó madárijesztők,

Vizenyős szemükből cseppenként néz vissza a halál.




Nyúlós ez a világ, mi nem akar összefércelni,

Mérget köp a sebbe, duzzanat szívja fel magát,

Burjánzik a belső, fekete tus rajzolja az ért,

A lüktető fájdalom izzó pengét remél.




Kitárom kezem, szívem hatalmas öngyújtó,

Lángoló szikét, meredten tartó orvostanhallgató,

Acélos akarattal vágok, kockázom fel húsomat,

Végső, tüzes tenyérrel forrasztom össze a partokat.




Nincs szín, pirosló rózsaszín, elszenesedett a megperzselt héj,

Csak egy magamfajta lélek harcol a romokért, ki nyugvóra tér,

Lelkem kihasított darabjai, távol érnek földet szívem sugarától,

S testem összeroskad a hatalmas veszteség fájdalmától.