Az otthon mezején

Kell még egy ország!

Szürke falak között növekednek az emberek,
romlottság, s keserűség öleli körbe önfeledt.
Az egyén, mint fogalom, már nem létezik,
mert ősapáink mindenüket elvesztik.

Mi a kor hajnalán pompásan tündökölt,
mára csak erkölcsi, s vagyoni nyomor.
Emberek kik maguk döntenek másokról,
életről, halálról és gazdagságról!

Nincs kíméletes hatalom mi segítene,
csak a kapzsiság, nyomorúságos heve.
Sokan jutnak a koldusok botjára,
mert másokra hagyjuk a szerepeket.

Szegény nincstelen nép vagyunk mi,
És miért? – mert birka nép a miénk,
Eszik, legel míg lát valami kiutat,
de se cél, se út mi valamerre mutat.

Nem gyarapodunk, fogyunk erősen,
mint Munkás cigaretta a temetőkben.
Virágzanak a bankok, boldog az állam,
de az emberek már belefáradtak.

Nem bírják a nagy terheket viselni,
mert csak Mi bírjuk a vállainkon cipelni,
Meg, megrogy lábunk az otthon talaján,
s lassan újraértelmezzük a rabság árát.

Jön egy új kor, nagy remények,
hol nincs helye reménytelenségnek.
Erősek leszünk szikár akarattal,
és beintünk a kapitalizmusnak.