A jelen egyszerűsége

Essran_Rothmor•  2020. július 26. 18:13  •  olvasva: 130

Óracsörgés szakítja meg kellemes álmom, hajnal van, sötét még a reggel, csillagok meg csak lemosolyognak rám, mint parányi lámpafények, kik mutatják az utat a hold mellett. Botladozom a sötét konyhában, és megint csak a gondolat egy forró csésze kávéra. Felteszem főni a feketét, és közben kinyitom a termosz fedelét. A bagó is hiányzik, mint a jó öreg Colombo hadnagy az üveges szemével, Peter Falknak hívták, ha jól dereng parányi homo sapiens agyamban.
Sípol a kotyogós, míg derengek a reggeli kábulattól, sodrok egy finom szálat a dohányból.
Jó barát a neve, és a kéj megint csiklandoz, végigfut a hátamon, a jó cigi is kellemesen arat, felszántja alvásban legémberedett idegeim. Mozogni ez az első , és a gépezet, ugyan sosem lesz már olajozott, mint a nagy tankok a katonaság telepein, de harcra kész egy BKV buszállomásig.
Sétálok magamban a hideg, zord időben, egyedül vagyok, mint minden reggel, nincs senki és semmi, hogy beszélgessek. Fém és üveg vesz körül a lepukkant stopban, megint egy jó barátért nyúlok, hiába a sok méreg és füst, az érzés mi eltölt leírhatatlan. Apró vigyor, legalább ennyi jutott már nekem, a kávé és cigi együtt feloldoz, életerőssé tesz, és minden gondtól ugyan nem szabadít meg, de feledteti a hosszútávú bonyodalmakat.
Végre itt az a csotrogány, négy kerék és némi kraft hajtja, benzin vagy miféle lötty kavarog benne. Kinyílik az ajtó felszállok, a busz is üres, mint a kifogyott pálinkásüveg, mi egykor bontatlan csomagolásban pompázott, vidámságot és hangulatot sugárzott. Elgondolkodom, miért vagyok egyedül, kihalt az utca, a busz sem tart vendéget számomra, csak ez a monoton élet egy kevés élettérrel. Elhagyunk pár megállót és teret a vonal mentén, ugyancsak üresség, kietlenség, vajon, ha változtatnék csak nem sokat, mondjuk másik útvonalon mennék, vagy sétálnék, akkor is ilyen magány övezne, mint most?
Megállók, morfondírozok, mit is jelenthet számomra, lehet egy hely vagy időpont, mindig mikor elhagyunk egyet olyan érzésem van, az életemben akár mérföldkő is lehetne.
A két végállomás, elindulunk valahonnan gyerekfejjel, lehetséges, hogy van párhuzam, és egy megálló az éppen aktuális személyt jelentené?- Formálódom, elérek valamit, célokat tűzök ki, de én csak megyek és mindig ugyanazt teszem. Újabb és újabbakat hagyunk el, de valahol mind helyben és időben megrekedtem. Emlékek az utakról, miket átéltem már ezen a buszon, és nincs változás, mert túl monoton.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

kisspatricia2020. július 27. 04:28

Tetszik ahogy a reggelről írsz.