Vihar

Esős vihart hiába suttogott,
A szél után süvít a pillanat,
Viszont, szemedbe égi könny futott,
Imám rakott varázst mi ránk tapadt.
 
Kiált a lét, a messzeség honolt,
Hová a bűn varázsa, szív szakadt,
A délutáni ég figyelt, s dobolt,
Kinyúlt felém, mosolyra felszaladt.
 
Oly ismerős közöny, magányt teremt,
Keresd a létező okát, neszét,
Eléd suhintja lomha végtelent.
 
Megunva tornyosul varázsszerén,
Ha táncoló szirom mi döngetett,
Zenéje is csitítja sors hevét.