Tünemény megihletett

A lépcsőn, fut, lerohan,
az oly égi tünemény,
megijedve, dacosan,
ó, ni, de megvédeném.
 
Jeltelen művészi kéz,
a Holdba beleharap,
hisz már a Csillag csipkéz,
mint a sötét éj-darab.
 
Álomba szőtte pilla,
ki is csordul a könnye,
lásd, Ő ám a Kamilla,
fut, lám el sem köszönne.
 
Ó, hát, mondd, kinek ártasz,
zavaros a tekintet,
hümm...kérdésre nincs válasz,
megírni, az én tisztem.