Megfakult remény

Mondd miért adtál életet,

ha minden, mi jó elveszed,

szél hársfája azt suttogja,

máris fájdalmat bontja.

Ám búcsút sem íntett a Hold,

megfakult remény is dalolt,

mintha tűskék szúrtak volna,

lelkembe bele markolva.

Ezerédes tüze izzik,

Napsugara meg-meg simít,

fohászom is bízva-biztat,

síró könnycseppel megitat,

Gyertyaszálak csonkig égnek,

füstje a Mennyei létnek,

csöndbe bújik akaratom,

kérésemet ráakasztom.

Fájdalomtól elgyötörve,

engem ugyan meg nem törve,

szeretetem ide láncolj,

Istenem, hát megne cáfolj.

Szeretetem túl csorogjon,

szívem velem ne dacoljon,

szememben könny ne létezzen,

a létemet jól élhessem!