Erzsi-Zsu blogja
VersEzerszínű tavasz /átdolgozás/
Csókos rügyező Földanyát,
napsugara ölelgeti,
tavaszi szín ámulatát,
Föld-bölcsőben őrizgeti.
Kibújik a kis ibolya,
barka, nárcisz, és hóvirág,
kicsalta a Nap mosolya,
mint bűbájos romantikát.
Friss zöld-ruhát von a tájra,
szunnyadó tél úgy irigyel,
csupa illat minden bája,
zöld fűben sóhaja kikel.
Ezerszínű vidék csábít,
beleborzong lehelete,
gyöngyöző gyep-paplant szárít,
lihegő szélnek hidege.
Mézzel dédelgesd lelkemet,
ébredő illatos bókkal,
vágynak pompáját viseled,
szállni színes pillangókkal.
A Nap melege ad vágyat,
szép képe álomba ringat,
s a Tavasznak könnye árad,
bizsergő új élet pirkad.
Előbújt Nap felszárítja,
s kivirulnak pipacsmezők,
csodaszéppé alakítja,
a természetet színezők.
A nap tüzes csóvája
Tavaszra várva
Mai nap tüzes csók várta az ébredésem,
egy időre ablakomba fényével beköltözött,
magányom látta, s a melegével átölelt,
múló-fájó sebeimmel szemlesütve küszködött.
Elringva őrlődöm a múlt és jelen között,
szürke létem, vágyódó örök szeretet vigyázta,
s a nap ereje oly gyengéden meggyógyított,
ám a csend-zenéjét az érzőlélek komponálta.
S ott a szívem ujjongó érzése lubickolt,
habókos lelkem kedélyét lágyan csillapította,
várva türelmetlenül tavasz érkezését,
színes, gyenge virágnak pompáját bátorította.
Bársonyos sugarai simították arcom,
s itt egy pillanat, és táncra kérte a csend-zenéjét,
a hullámzó magány adta örök lebegést,
a tavasz űzte el a tél vakító szenvedélyét.
________
Ma reggel a nap tüzes csóvája,
a szobám ablakán kis időre beköltözött,
látva magányom, s a melegével átölelt.
Őrlődöm a múlt és a jelen között.
Fájó sebeimet szemlesütve kötözöm,
vágyódó örök szeretet vigyázza
s a nap ereje oly gyengéden gyógyítja,
ám ezt az érzőlélek komponálja.
Szívemben hideg csöpögő jégcsapok lógnak,
habókos lelkem, kávém melege csillapítja.
Várva türelmetlenül tavasznak érzését,
ringatnak színes-virágok pompája.
Vérhold
Vérbe fagyott a Hold
ezüstös hajnala,
meseszép ég dacolt
vérbársony takarja.
Csodálva látomást,
majd bíbor sötétbe
öleli ragyogást,
s tűnik a nemlétbe.
Sírkert
Tél elé futó,
még az ősz itt bennem él,
hajam is őszül.
Itt a színes ősz,
nyargal velem az idő,
Fáj az elmúlás.
A csend is mesél
számomra ez oly rémisztő,
az emlék sajog
fájt sirat az esős idő.
Temetőben
a gondolatot fájlalom,
csillagok közt
elsuhannak az Angyalok.
A gyertyák égnek,
láng égre néz s Angyalt lát,
fénye öleli.
Sírokon gyertyák égnek,
Sírkertben csend és nyugalom honol,
elmúlás ezerszer fáj,
s krizantém int búcsút, és távozom.
A reggeli tűnődésem
Az ablakomból figyelem a kék eget,
amint a felhők alatt
sugaraival vörösre festik,
ezáltal az ég is elsötétül.
A fejemben a gondolatok
össze-vissza cikáznak...
a kotyogóm hangjára eszmélek,
a kávém kortyolva,
imádott rózsáimra pillantok,
dacolva az ősszel,
még nekem nyílnak
s ontják az illatukat.
Egy kismadár
rászállott az egyik ágra
és hangos trillázással
köszönti a reggelt.