Erzsi-Zsu blogja

Szép erdőben jártam

tisztásra találtam,

a zöld füves réten

sok virágot láttam

pirosat, fehéret,

sárgát és szép kéket,

szedtem is már sorba

kötöm őt csokorba

ijedség sötétje

rémisztget, és kértem

az erdők védője

imádkozzon értem

hazajutni segítsen,

felnéztem én éppen,

kismadár az égen

csiripeli szépen

kövess engem kérlek

majd én elkisérlek

most már nem is félek

lám épp haza érek.

2013. 09.27.

A nyári rózsáim

azt suttogják, 

vége már, vége már! 

Nyár elhamvad, 

mint egy cigarettavég

a hamutartóban. 

Napnak ereje perzsel még, 

mely örömet sugároz. 

Titokban az égen bárányokkal táncolsz. 

Csendben ringatóznak

a kék égen.

Erőt gyűjtik! 

S megzavarják a csendet. 

Csitteg-csattog, 

és az ég-könnye elered! 

Ím sajogva érzed hiányt,

lelkedben van a szeretet,

mi megcsalt, nincs más, csak sirám,

jutalmad érte, keserved! 

Oh, te vén Hold, elloptad a

csillogó, tündöklő fényem,

múlt szeretet varázslata,

nincs is már ki óvjon-védjen.

Megtaposott szeretetem,

tombolni hallja szenvedőt,

s ki tudja merre lelem meg ,

a megszelídített erőt.

Legyilkolod a múlt lelkét,

pusztítsd a halvány reményét,

letörlöd a vérző sebét,

szívbe zárod emlékképét.

/Akrosztichon. /

Mielőtt a múlt fájdalmán osztozom, 

Egyre hangosabb az imám óhaja,

Gondod legyen minden pillanatban, az

Áldásod reám osztani! Istenem! 

Létemet erős hitemnek köszönöm, 

Látom átsegítesz minden helyzeten, 

Oldozz hát fel kérlek, bűneim alól,

Köszönöm a könyörületességed! 

Mi ez a nyári forróság,

A lelkiismeret szól már,

talán, pokoltüze táncát

járom? Ide adja számlát!

Átok, düh erővel tüzel,

s kitudja honnan jő, fülel,

amit érzek érthetetlen,

és ez már emészthetetlen.

Okádja haragos tüzét,

ám belém vájja a dühét,

rejtélybe burkol életem,

elvesztél, tudd, hogy szerettem.

Őrjít, fájdalmas gondolat,

iránytűm nincs, hisz fondorlat,

az izzó hamuja éget, 

úgy, belém öli a mérget.

Szeretet is messze kerül,

így kopogtat a megfeszült

bolondos, átkos gondolat,

űz szeretetet, s feloldat.

Nyit páncélt, és belelővel,

örült fájdalom, mi ölel,

maguk sem tudják céljukat,

mutasd fejemből kiutat!