Erzsi-Zsu blogja

Szívemből, hát hozzád szólok,

Zokogva izzik a csókom, 

Ahol nyoma sincs napsugár,

Látom kihűlni éj-zugát, 

Amikor a sóhaj fölszáll,

Dalolva lélek is föl áll,

Néked a mosolyom küldöm, 

Én lelki szépségben fürdöm, 

Kedvesen szaladnék, s küzdöm!

Csöndszín verseskötetem lassan elkészül

annak reményében írtam ezt a kis versemet!

Fogadjátok sok szeretettel!

Őszi remény

Álmatlanul siránkozom, 

az éj sötétje rám nyomul,

kigúnyolva csillag torzul,

igazság kiül arcomon.

Tán' ki is gyúlnak a fények,

melegség költözött belém,

a csendes ősz ad még reményt, 

tűrök, és álmodok szépet! 

Az idei április

nem öltözteti

menyasszonynak, 

és koszorúslánynak

a tavaszi fákat!

Ejj , de szeszélyes 

vagy április, 

megértelek, 

hisz én is nőből vagyok. 

Fájdalmadban

nyáron is osztozom. 

Mikor az érett

gyümölcsöd leve

folyik az ajkamon... 

s nem érezhetem ízét, 

s nem haraphatok beléd,

hisz a tavasz hidege, megölt 

mielőtt megszülettél volna!

Mert az idő megfoszt, 

de benned van a jövő erő! 

Oly nehéz a keresztem,

de Isten segít nekem, 

veszély nyújt sok bánatot, 

oly sokszor rám támadott! 

Isten óvja zsoltárát,

Emberek méltóságát.

Legbelül lélek lankad, 

bezártságtól elhamvad!

Ám léteznek nagy csodák,

magányos betegszobám, 

ne lázadjak ellene, 

alázattal viselem!

Elátkozott pusztulás,

szürke már a fásultság, 

kereszt nyomja fájdalmát,

bűneimet oszlasd már! 

Fehér tejszínt önt a tájra, 

csipkét horgol a fa ágra, 

és megdermeszti a létet,

ott, ahol csend sóhajt néked!