Erzsi-Zsu blogja

A testem erőtlen,
lelkemet biztatom,
a fájdalmát tőlem,
ugyan nem firtatom.
 
Kezeimben tű lóg,
ám kék-zöld színjátszó,
bőrömben nedű csók,
lélekbe belátó.
 
A tűtől pókháló,
szövi az álmokat,
lyukakat formáló,
szedi a vámokat.
 
Össze sem varrható,
lelket feljavító,
szeretet adható,
fájást csillapító.
 
Doktornő mosolya,
lüktető ereket,
a dobbanót fonja,
gyógyítja szíveket.

Temető kapuja sarkig ki van tárva,

megásták sírját apai nagybátyámnak,

a hét testvér közül Ő volt az utolsó,

életnek vége lezárták a koporsót!

Úgy belém fásult az érző tegnapom,
örök életben csak fájdalmat kapom,
mivé lettek bennem búsuló szavak,
a szív húrja lelkemben ketté szakad!
 
Nem zenéli a szeretet dallamát,
de elmuzsikálja a szív fájdalmát,
mint ezer darabra tört ólomkristály,
figyeld a lélekből egyre csak kihány!
 
A szilánkokat összeragasztani
nem tudom, hasítva bírnak bántani,
összecsomagolom belőlem létem,
nem szeretném, holnap is fájót érzem!
 
Tamtamot ütöm az életem dobján,
fájdalmat űzve, szeretetet lopván,
a szívemre szeretettapaszt teszek,
boldog nélküled, már soha nem leszek!
 
Adtál egy csodát; - nincs erőm harcolni,
sem a szeretetedért rimánkodni!
Jó Isten tudja, mért adta keresztem,
nincs bűntudat, alázattal viselem!

Zsuzsikámnak!

Ide figyelj kicsi kincsem!

Mert Nekem még hangom nincsen,

Pocaklakód köszönt Téged,

Fogadd tőlem kedvességgel.

Oly törékeny és hangtalan,

A szavak mely úgy hallgatnak,

Szerető szívednek mondom,

Az örömödben osztozom.

A két karom átölelve,

Kikiáltom szeretetem,

Mivel, hogy én benned alszom,

Engem nem láthatsz, de vagyok.

Benned élem napjaimat,

Érzem tudatalattidat,

Hogy szeretsz engem oly nagyon,

Pocakod lassan itt hagyom.

Átölel majd a két karod,

Álmodom fénylő csillagot,

És nem sokára mondhatom...

Anya sok boldog Névnapot!

Minden Poetos Zsuzsannát Isten éltessen!

Ím játszom a szavakkal, mert

elvesztettem féltő Múzsám,

betemetem azt a hangszert,

amin muzsikál ez után!

Fejem fölé hálót szövök,

a hangomat elnémítom,

kérlelő vallomás mögött,

sebeidet begyógyítom!

Hűvös, álmos hangját adta,

elragadta álommanó!

- Hidd el Gyöngyhang; - ő megbánta

szívszakadva vár az anyó!

Könnyeimmel muzsikálva,

feloldóm minden bánatot,

szívnek szerető árnya,

talán lehet a támaszod!

Beleszövöm lelkem hangját,

És kéri a bocsánatot!

Elmúló Gyöngyhangnak haragját,

szívbe hordja alázatot!