Erzsi-Zsu blogja

stresszben
 
Stresszben a lelkem...
Mondd Istenem,
hozzád fordulhatok segítségért?
Minduntalan irritál,
miért romlik el,
ami elromolhat!
Miért nincs kitartásod,
hisz oly gyönyörű a lelked,
most hogy-hogy feladtad a harcot?
Kudarcod az én kudarcom is,
hiszem, hogy megjavít a jószívű orvos!
Összeszorított foggal hagyod,
hogy a szenzoraidhoz nyúljon!
Megszámlálhatatlan fájdalmad
eltörölhetetlen,
mélységes erőd adod ajándékba!
A szeretet pírja lebeg céltalanul,
újjongva, nagy hanggal indulsz
a megjavított jövőbe!

Boldog születésnapot szomszédasszony!
 
Magdikának szeretettel küldöm
Ajándékul. Tedd félre a
Gond kilincsét, és zárd kulcsra!
Dédelgesd magad az unokáiddal!
Imádban megmarad a szeretet!

Vivinek!

B ársonyos hangod úgy hallgatnám,
O ly kedves, sejtelmes a lényed,
L iliom tündököl akarván,
D erült mosoly utat vezényel,
O lvadó szív elfogadható,
G yöngyöző angyali lelked szól,
S ajgó sebed oly mélyre hatol,
Z engi dallamát és közbeszól,
Ü temes létet őrzi titkon,
L assan kényszert magában hordoz,
E ltűnő csalódást tapintom,
T ébolyult, furcsa világ foltoz,
É lni merészen, méltósággal,
S ors, szótlan parancs, lásd ki tűr,
N ap-nap után magány ül vággyal,
A rcodra a fáradtság kiül,
P ontosan tudom, így jó Néked,
O tthonod tesz nagyon boldoggá,
T udd, hogy imát koldulok érted.
Szavaimat bontsd szét szirmokká!

Marikának!

A hajnal fénye B enézett
a sötét sz O bám ablakán,
éreztem, é L etem napja,
kinyitom a D uzzadt szemem,
s látom a b O ldog mosolyod,
csillo G ó szép tekinteted.
 
Ma a napfény fürö S zt téged,
szívem kös Z önt, pezsgő durran,
lélegzed Ü nnep perceit,
virágot rajzo L ok ide,
hisz mind E n szavam illatos,
boldog, áldot T Szülinapot,
barátság sokáig É ljen,
kívánom, hogy a S zép szemed
csillagké N t gyógyítja lelked,
Teremtő A dja hitedet,
csodaszé P reggelt, és napot,
ma csak a m O soly éltessen,
mai nap csak a T e napod!

A forró napsugár emlékével
búcsút intek, ahogy a nyári éj...
a nappali forróságtól. Nékem
szellő fonja össze ujjaim még...

Megküzdve a mindennapi létért,
csendbe burkolom a mát, simítva
szavak mámorát a tévedésért,
mikor a reményt megvalósítja.

Egy mély sóhaj üzenetet foltoz,
de, bíz, jó lenne reményben élni,
lelkem mélyén kiműtik a csontot,
elmémbe vésem, meg kell békélni.

Fák suttogják zizegő sóhajom,
illatozó reggel csapdába ejt,
és a tollamat hozzá szoktatom,
mert hát, gondolatot is odarejt.