Erzsi-Zsu blogja

Morajló hangján küldi lázadó dalát,
mohó vággyal nyaldossa aranyló partját,
úgy táncol a Tenger haragos hulláma,
táncolnak az égi könnyek, fények, s árnyak,
 
Vad tomboló vihar adja a zenéjét,
a sötétség eltörli minden erényét.
Képet festeni nem csak ecsettel lehet,
igaz költőnek ez maga a képzelet.

Álmodó éj, kísérj az utamra,
mert szerelmet suttog, csodáról mesél,
a Tenger habja fel-fel morajlik,
huncut csavargó fénye nékem zenél.
 
Fényében ragyognak a csillagok,
csábít a léptem csobbanó hulláma,
messze nézek, eltűnt a horizont,
játszik a sötétség szép áramlása.
 
Gyönyörű éjszaka oly védtelen,
csendes sóhajod fülembe muzsikál,
oly mohó vággyal nyaldos a sós víz,
mosolygós Hold fénye haza navigál.

Forró ajkam, perzsel a vágy,
bár csitítanám, nem tudom,
minden rezdülés, csókkal vár,
szó is ráfagy az ajkunkon.
 
Oly idilli ez az álom,
varázsa némán tündököl,
szemed íriszét imádom,
mellyel engem lenyűgözöl.

Csak mosolyod mi CSODÁS színezi SZÍVDOBOGÁS,
hajnali nyár RAGYOGÁST zengi a bús BENYOMÁST,
alkonyi fény GYÖNYÖRÉT kései nyár ÖRÖMÉT,
ostoba búja RÖGÉT harsona játssza PÖRÉN,
 
Lám Te vagy ISTENI SZÉP kép, mi elűzve IDÉZ,
szemsugarát AMI ÉP tükrözi, KENCEFICÉZ,
s jön gyönyörű SZERETETT éjszaka és NEVETETT,
szád kacagón PIHEGETT száz ölelést ne FELEDD.

/ Pentameter /

Csak mosolyod mi csodás színezi szívdobogás,
hajnali nyár ragyogást zengi a bús benyomást,
játssza a jó szerepét, hogy mikor az nem elég,
ostoba leple csiszolta erős örömöt suhanó a reményt.
 
Lépte, Uram mifelénk, a vihar vad erőt töri mára,
távoli cél csak előre forog, s az a szív üti balra,
s lám Te vagy Isteni szép kép, kit elűzve idéz,
szánja szavát, velem élet, sugarát ami ép.
 
Most szeretett dalomért, nem adott egy erős tele kincset,
vágy hitem égeti képzetem, ám nyit elém, mi vakít, de
mert szerelembe dalolva jutott, örömét ragyogón töltve,
ám felidézve ne érje nyomát, az idillt köti kendőbe.
 
Alkonyi fény gyönyörét, kései nyár örömét,
ostoba búja rögét harsona játssza pörén,
s jön gyönyörű szeretett éjszaka és nevetett,
szád kacagón pihegett, száz ölelést ne feledd. 
 

Amikor ébren is érzEm,
ölelő karod tünékEny,
látom féltő pillantásOd,
átölelve szívem lángOl.
 
Szomjoltó csókodra vágyOm,
elhagytál meg nem bocsájtOk,
lassan lángot gyújt a hiÁny,
ágyam üres ez nem vidÁm.

/ Asszonánc /