Erzsi-Zsu blogja

/Akrosztichon/

Giccses gondolat cikázik,

Oktalan szidalmat hozhat,

Nem hiszem, hogy szavam téved,

Dalol bennem tán a kétség, 

Olykor fájón haragtalan, 

Lángoló érzésem mélyen, 

Dúdolja akarat dalát!

Átélem hitem ritmusát,

Tudásom, létem halk szavát! 

Nem a képe, 

csüggedő színkavalkád, 

borús felhő könnyet

talál!

Megzabolázd, 

bódult csendhalált áraszt,

így félelmet keltő

vágyat!

Felébreszted, 

szunnyadózó parazsát

hallom, szív ritmusos

hangját!

Esti csendben, 

ásít a lélek harang, 

mely nyugalmat áraszt,

falshang! 

Villám

Tornyosuló felhők fodrosodnak,
rút feketére festi az eget,
madarak ijedtükben vijjognak,
fáj, mikor az ég-könnye elered.
 
A villámok cikáznak felettem,
fénye bevilágítja utamat,
harc van az ég peremén, döbbenet,
nyakamba zúdítva vízsugarat.
 
Sötét fellegén tombol a vihar,
izzik az égbolt mérgesen, vadul,
jajdult moraja emberre, kihat,
dühödt haragjától állat lapul.
 
Csitul a vihar, villám is elül,
csattogását messziről hallom,
a napsugár is az égre felül,
szivárvány megszépíti a napom.

Irén Babi Vörös Villám festményére íródott a versem

Zsuzsi a könyvtárban könyvet tár elém,
ily ponyva-regényt, de rég nem kértem én,
ez olyan mint egy lom-tár, nem értem még,
kicsi kezet tár, és úgy rohan felém.
 
Finom, zamatos ízű ez a körte,
az ebédet megkérdezi kifőzte?
Nem ad elég nagy fényt a villany-körte,
a párom már méltatlankodik közben.
 
Feltámadt a szél, ponyvát elő gyorsan,
a bolond időtől védi pontosan,
megőrzi ponyva, kicsi-kocsim mostan,
allig, hogy kész, az eső nekiloccsant!

Mi szótlanul egymásba fonódunk,
szerelmünket mindentől megóvjuk,
zöld-ruhát hoz az idei tavasz,
kérgünk itt-ott hibádzik, nem panasz.
 
Ébresztő ez a röpke vallomás,
oly boldog ez az összetartozás,,
lombkoronánk óv, s mindentől megvéd,
Szerelmünk összeolvad már egyként.
 
Ölelj, minden pillanat a miénk,
lelkünk tánca messze rebben, miként,
szív rügyeket fakaszt, s itt a tavasz,
álmomban sokáig velem maradsz!

Poéta Sanszi azaz Igrényi Sándor fotója ihlette a versem