Erzsi-Zsu blogja

Ó,drága múzsám
engem oly sokszor
cserben hagytál
búcsú nélkül mentél
szerettelek..
égi fényekből irányítottál
 
szeretlek...
szeretem a szád szegletében
a mosolyod
Te benne vagy mindig
ihletet adva
csacsogón
halk strófát suttogsz a fülembe
ezüst fénnyel küldöd
a gyönyörű dalban
remélem búcsúznunk
még nem kell!

A faleveleket
a szél felültette hátára.
Bólogatva komponál
süvítve muzsikát.
Hullámzó árnyak lopakodnak utána.
Ősz hangszerén hegedül,
titkos zenéjét siratja.
Fagyos csipkét horgol a kertre,
Tél fehér paplant terít a földre,
mi csöndben aludni tér.

Egy kicsit átírtam!

A hátára ülteti

A faleveleket
hátára ülteti a szél
hullámzó árnyak
lopakodnak utána
süvítve így
széllel együtt muzsikál
s a rőt levéllel táncra kél.
 
Az aranyló őszi alkony
titkos zenéjét siratja.
 
A kopasz faágakra
zúzmarát szór
fagyos csipkét
horgol a kertre.
Tél-fehér paplanfátylát
teríti a földre
mi csöndben aludni tér.

Én játszom a szavakkal, vagy
a szavak játszanak velem?
Én szárnyalok, vagy csak
a fantáziám szárnyal?
Lélek vagyok a szemedben,
vagy a lelked szeme vagyok?
Vágyakra éhezem, vagy
rám éheznek a vágyak?
Én sóhajtok a reményért,
vagy a remény sóhajt értem?
 
Én iszom a szerelemnedűjét,
szerelemnedű iszik belőlem?
Felforrósodik a gondolatom,
a gondolat forrósodik belém?
Én kertembe tévedtél, hogy
tévedhettél ilyen nagyot?

És ez lett belőle!

Ölelésem

Én játszom a szavakkal, vagy
a szavak játszanak velem?
Én szárnyalok, vagy csak
a fantáziám szárnyal?

Vágyakra éhezem, vagy
rám éheznek a vágyak?
Én sóhajtok a reményért,
vagy a remény sóhajt értem?

Én iszom a szerelem nedűjét,
vagy a szerelem iszik belőlem?
A kertembe tévedtél. Hogy
tévedhettél ilyen nagyot?

Sír... a költözés alatt
az ihletem elapadt,
lelkemben fogant szavak,
elárvult ösvényt hadart.
 
Súgd Múzsám a fülembe
kedvesen, - hogy eszembe
jusson, írni kedvemre,
csendből merít hitemre.
 
Most, hogy itt belül sután,
emlékek élnek csupán,
gondolat jön ám bután,
szelíd szavak zegzugán.
 
Rezdül kezem a tollért,
keverd Múzsám a koktélt,
álmodozom, Te mondj célt,
építsd fel, ne rombolj, élj!

Add a gyógyírt kedves Múzsám,

halld fájó hegedű húrját,
a felhők fölött suttogva,
bánatomat osztogatva.


Szomorú dallamát a szél,
daccal, dobol belém a lét,
düh szavaimnak kegyelem,
írni is szeretve teszem.


Féltőn egomat tépi szét,
érzést a dűh hergeli még,
lelkemben tűz szikrát teremt,
dühömet nyelem, és nyelem.