Gondolat felemészt

A test dühös, sikít, dugába száll,
De pillanatnyi gondolat felemészt,
Bezárva fémdarab halom kaszál,
Kopott a kard, előre jelzi a vészt.
 
Suhint szeretve, szem közé talál,
Szeretni kell, de lásd a szív kiveséz,
Viszályt hazudna lét, az ész szanál,
A tompa gondolat rideg, mi merész.
 
Beágyazott a lüktető elán,
A bús, silány kopott szavat mi odáz,
Sötétbe zárt a börtönöm bevárt.
 
Hiányt kiáltva, s repíti új fohászt,
Teríti sóhaját, s az éj leszállt,
Vezérel, ám utat keres, kotorász!