Okozat

Erubina•  2022. március 5. 11:00  •  olvasva: 35

Április

16 éves vagyok. A nevem Fien. Belgiumban élek. 

Egy hónapja elköltöztünk, mert anyának új munkahelye lett. Eddig vidéken éltünk, és pont én vettem őt rá, hogy ne hagyja el a karrierjét miattam végleg. Nem igazán értem a munkája lényegét, de úgy gondolom fontos amit csinál, és szereti. A régészethez van köze.

Apa építő munkás. Hatalmas fémvázakat készít az építkezéseken, sok barátja van úgy tudom, akikkel messze utaznak, és mindíg máshova, ezért keveset látom. Csetelni szoktunk, és képeket küld magáról, a barátairól munka közben, és csoportképet a kész munkáról. Én pedig felteszem  egy blogba, mellé írom az érdekesebb történeteket. 

Ma Joshua fia megszületett, én is kaptam képet hajnalban róla, mert apa tudta, mennyire szereném látni. Most még nem hasonlít senkire, ráncos, vörös a sírástól, olyan mint egy apró öregember.  Anya mondta, hogy egy hét után a babák megszépülnek, a bőrük kisimul,  már nem vörös. Majd meglátom, kész csoda.

Gondolom velem is így történt. 


Azért kezdem most a blogomat, mert a pszihológusom azt javasolta, évente zárjam le a múltat, és írjak le mindent amit addig tapasztaltam, mert segít elfogadni a változásokat, és megérteni a kamaszkort, amin nekem is muszáj átmennem, mint mindenkinek.

Nem akarok kamasz lenni. A szomszédunkban Elsi már 18 éves, és rengeteg gondot okozott a családjának. A mamája át jár panaszkodni anyához, mert neki nincs pénze pszihológusra, és anya művelt, meg okos, ezért felnéz rá. Na meg mindíg megkínálja vermuthal, amit, olyan mohón fogad, hogy látni is rossz. Észrevettem, hogy csak megjátsza a sírást.

Elsit már volt, hogy a rendőrök hozták vissza, és áthallatszott, mikor az anyja azt kiabálta, miattad lettem alkoholista. Nem akarom, hogy anya is így járjon.

Susana a pszihológusom nevetett, mikor elmondtam, és ez nagyon rosszul esett. Utána elnézést kért. Elmondta, hogy ő is ember, vannak természetes reakciói, csak ebben a munkában vissza kell fognia, és hát most nem sikerült. Elmagyarázta, hogy a gyerek sose hibás a szülője alkoholizálásáért, és nem kell aggódnom, anya rendben van, és ha dolgozhat majd, még jobban lesz, mert szereti a munkáját. 

Ekkor döntöttem el, hogy ráveszem, menjen újra dolgozni. 

Miattam maradt itthon, mert beteg vagyok, és nem tudott volna engem intézetbe rakni, mint mások. Apa se akart. Ezért mindíg hálásnak kell lennem akkor is, ha néha úgy érzem jobb lett volna hozzám hasonló gyerekek között élni. 

Persze ezt először nem tudtam. Nekem természetes volt, hogy este, sötétben mentünk az üres játszótérre, és a kutyám volt az egyetlen akivel ott labdázhattam, mert apáék azt figyelték jön e valaki. 

Mindíg bujkálnom kellett az emberektől. Ha jött a postás, a szomszéd, a szerelő, én már mentem is a szobámba, szólni se kellett, mert megtanultam, hogy ez fontos, elkerüljük a magyarázkodást.

Persze hallgatóztam néha, de legtöbbször nem is volt érdekes. Játszottam, rajzoltam tévéztem inkább, most meg netezek.   

A magántanárommal is online tartunk órát. Ő járt néhányszor nálunk, mikor kisebb voltam, de mostmár sok a diákja, és nemrég arra gondolt, hogy csinál egy osztályt, és mindenki Zoomon fog egyszerre bejelentkezni, és meg is ismerhetjük egymás hangját. A videot nem  fogja bekapcsolni, hogy senki se lássa a másikat, mert a betegségeink megnehezítené az egészet.

Ez pont most történt költözés előtt, hogy megigérte, csak valamiért még nem tudta megcsinálni. Nem kapott engedélyt rá valakiktől, azt hiszem.

A lakásunk kisebb, de frankó a fürdőszoba, meg a konyha, minden új, és én imádom mikor bevásárolunk, és emberek közé megyünk végre.

Hogy meggyógyultam? Nos erre esélyem sincs. De itt senki nem ismer minket, és új életet kezdhettem én is. 

Az ötletet egy film adta, amiben a nagymama és az unoka költözött össze, mert a szülők elutaztak hetekre.  Megkértem anyát, nézze meg ő is. Neki is tetszett, hogy az unoka, felvállalta a nagyit, és együtt járkált vele, még szinházba is. Akkor mondtam anyának, hogy mi is csinálhatnánk így.

Tiltakozott, hogy ő még nem öreg annyira, de megmagyaráztam, hogy a nagyi én lennék. Akkor anya nagyon sírni kezdett. 

- Ne haragudj! 

- Nem haragszom.- s hogy felvidítsam hozzátettem, - Nem kapsz vermuthot.

És nevetett, mert értette a célzást. 

Hogy miért ment bele?  Mert igazam volt. Könnyebb így az emberek között, még, ha hazugság is. 

Tulajdonképpen szeretik ha hazudnak nekik. Ezért van annyi reklám.

Akkor most elmondom, hogy milyen az én személyes betegségem. 


Öreg vagyok. 

Úgy születtem, hogy a testem gyorsabban öregszik mint én.


Most pont úgy nézek ki, mint egy alacsony nagymama. 

Eddig nem jártam emberek közé, nem voltak barátaim, de mostmár, hogy anya vett nekem néhány nagyis ruhát, elmehettem vele vásárolni, és a valóban öregek beszélgetni kezdtek velem. Nem kellett elbújnom. 

Én nem ismerem a nagyszüleimet sem. 

Anyáék mindketten árvák lettek, csak nem kicsi korukban, hanem tizenévesen. Apa 17 , anya 12 volt, mikor ugyanahoz a befogadócsaládhoz kerültek. Van még öt ilyen "újtestvérük", így emlegetik őket. Néhányan apával dolgoznak a fiúk közül. A többiek elkallódtak anya szerint. 

Szerencsém van, hogy ők komolyan vették az életet, a tanulást, a munkát, és egymást.  Jó látni, mennyire összetartanak.

Azt, hogy betegen születtem, elfogadták, és inkább nem akartak több gyereket, hogy  ne kelljen neki is  betegen élnie. 

Olyan jó, hogy anya dolgozhat! Vidáman érkezik, rengeteget mesél. Sokat tudok mostmár a régészetről.

Apa itthon volt a költözés miatt velünk egy hetet! Megölelt!

Holnap az új orvosomhoz megyünk, aki genetikus. Tuti vért fog venni, meg ilyesmi. Már nem nyafogok, hagyni fogom. Az új kék ruhámban megyek, és kalapban, mint ha  egy híres szinésznő lennék. Be festettetük a hajamat is őszre, hogy hiteles legyen. Ma este anyával kipróbálunk pár kontyot, melyik áll jól. Nemsoká érkezik.


Rania vagyok, Fien édesanyja.

Nagyszerű napok voltak. Sokat nevettünk.  Elegáns hölgyként sétált mellettem, belém karolva a tavaszi fényben.  Egy öregúr még udvarolni is próbált neki. Milyen fiatalosan mozog, ezzel dicsérte.

Sosem reméltem, hogy így fogunk együtt lenni a szabad ég alatt.

Boldogok voltunk. 



Ma, teljesen váratlanul, megállt a szíve, és én nem voltam otthon. 

Senki se volt vele, hiszen elég nagy már. Ezért mertem újra dolgozni is.

Nem panaszkodott, így sejtelmünk sem volt, hogy mire van szüksége.  Nem lettek kisebb rosszullétei előttünk, a sápadtsága mindennapos volt rég.


Nem tudom boldog lehetett e egyáltalán míg élt. 

Emlékezzetek rá szeretettel!



A blogját most lezárom.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom