Erubina blogja

Novella
Erubina•  2022. július 12. 07:55

A Lazentopf itt hagyta

Ünnepélyes megnyitó készül a szálloda nagytermében. Az asztalok megterítve várják a vendégeket, a kutyájával érkező ezredes ajándékot vesz át az ajtónál, amit lelkesen nézeget, majd hogy ne legyen szem előtt, az asztal alá tesz. Rászól a kutyájára.

- Marad!

 Ez az asztal a terem közepénél van, az abrosz szinte a földig ér. Kicsit előveszi a mobilját, kapcsolgatja, kihangosít egy kis zenét, de érte jönnek, elhívják.

- Sietek mondja, csak a mosdóban van egy kis dolgom. 

Közben a vendégek is leülnek mindenfelé, a vezérkar az asztallal szemben. Mindenki az ezredest várja, halk zene szól.

Az ezredes a számára biztosított közeli apartmanban a fürdőben felejti a mobilját, bekapcsolt állapotban.

Kis idő múlva egy baka érkezik, és jelenti az ünnepély megrendezésével megbízott őrnagynak, hogy miért érkezett.

- Jelentem a Lasentopf ezredes ott hagyta az asztal alatt, és nekem el kell hoznom a... szeretné biztonságban tudni.

Egy váratlanul röviden felharsanó üdvrivalgás elnyomja a hangját.

Az őrnagy elindul az asztalhoz, de hangokat hall alóla, és meredten megáll.

- Itt hagyott, az a disznó! És még egy darab ruhát sem hagyott.

- Asszonyom! - próbálkozik halkan az őrnagy.

- ... de nem érdekel! Ha kell még meztelenül is kiállok magamért! - hallatszik az asztal alól, és csörömpölés.

Az őrnagy elsápad, majd a kijárathoz lépked zavarttan mosolyogva, tisztelegve a vendégek előtt, akik időnként ránéznek.

- Hozzon egy női ruhát! Nagyon gyorsan! - parancsolja az egyik bakának. - Siessen! - Azzal vissza is ódalog ugyanúgy integetve, vörösre izzadt fejjel az asztalhoz.

Leülni, alá nézni nem mer, úgy szólongatja a nőt mellette állva, hátrakulcsolt kézzel, kicsit meg-meg hajolva.

Lentről cuppogó hang hallatszik.

- Megcsinálom én magamnak, nem kell ehez ember! Na csak találkozzak vele! Megmutatom én neki. Ezt akarod te elhagyni, ezt a gyönyörűséget?

Az ezredes mobilja a mosdót takarító hölgyet közvetíti az asztal alatt bekapcsolva felejtett bluetooth hangszórón. Az asszony ép az arcára keneget egy adag krémet, és ráérősen nézegeti magát a tükörben, az cuppog. Hangja álmos, és dühös. 

- Megmondom majd neki. Ezt itt, te nem fogod elfelejteni, az biztos.

Folytatja a munkát, lesodor ismét egy férfi parfümöt a csapba.

- Na ez is, hiába vettem neki ilyet, teszi vissza. Kintről hozattam, most meg úgy tesz, mintha sose szerette volna. Na de megyek, és megmondom...

Az őrnagy riadtan könyörög.

- Asszonyom maradjon kérem! Azonnal érkezik a ruha...

- Egy göncöt se vett nekem! - dohog a takarítónő, de közben súrolókrémet  ken a csapra.  - Csak igérgetett, hogy elvisz bulizni, táncolni. Na most majd meglátja, hogy fogok én bulizni! A haverjai előtt fogok táncolni, és juszt is jól érzem magam. 

Kicsit megcsúszik miközben a papírtörlőért nyúl, amit a kád szélén hagyott. Kicsit csoszogva jön vissza, hogy el ne essen a vizes padlón, a tükörbe néz újra.

- Asszonyom türelem, már hozzák is. Kérem öltözzön fel!

A rendezvény elkezdődik, felharsan egy induló, az őrnagy a vendégek mögött oson az ajtóhoz, míg a takarítónő lemossa a csapot. Átveszi a ruhát, háta mögött rejtegetve csempészi az asztalhoz, bedobja alá.

- Nem akarom! - sír a takarítónő.- Nem jó ez nekem. 

- Sajnálom, nincs más. Kérem, legalább tekerje magára! - Az őrnagy fészkelődik, próbálja testével takarni az asztalt, kínban van.

-  Azt hiszi mindenden csak róla szól. 

- Igérem diszkréten kiviszem innen, csak maradjon lenn!

- Nem akarom! Elé megyek, amikor visszajön, és kénytelen lesz választani. Vagy én, vagy a felesége.

- Hölgyem ezt nem teheti! Kérem várjon! Csak egy félóra az egész.

- Neem! Nekem nincs több időm. Nem várhatok újabb éveket.

- Mondom, hogy félóra. Bírja ki! 

A kutya az asztal alatt forgolódni kezd, de végül ott marad. Az őrnagy reszketni kezd, látva az abrosz mozgását.

- Igérem hölgyem mindent megteszek önért, csak kérem maradjon ott csendben!


- Még azt meri mondani, hogy hallgassak! Titkoljam tovább az egész viszonyunkat? A gyerekről nem is tudtam neki beszélni.

A takaritónő sírva ül le a fürdőszoba padlójára, nincs ereje most a munkához.

- Még le se ihatom magam!

Az ép akkor kialakult csendben tisztán hallja mindenki a magáról megfeledkezedkezett asztal alá beszóló őrnagyot.

- Nézze, ha kell én... ha akarja elveszem magát, és felneveljük együtt a gyereket.

Mindenki odanéz, az ezredes ép az ajtóhoz ér, és a kutyája azonnal hozzá üget, hátán a rádobott női ruhával, fogai között a hangszóróval.


Erubina•  2022. március 5. 11:00

Okozat

Április

16 éves vagyok. A nevem Fien. Belgiumban élek. 

Egy hónapja elköltöztünk, mert anyának új munkahelye lett. Eddig vidéken éltünk, és pont én vettem őt rá, hogy ne hagyja el a karrierjét miattam végleg. Nem igazán értem a munkája lényegét, de úgy gondolom fontos amit csinál, és szereti. A régészethez van köze.

Apa építő munkás. Hatalmas fémvázakat készít az építkezéseken, sok barátja van úgy tudom, akikkel messze utaznak, és mindíg máshova, ezért keveset látom. Csetelni szoktunk, és képeket küld magáról, a barátairól munka közben, és csoportképet a kész munkáról. Én pedig felteszem  egy blogba, mellé írom az érdekesebb történeteket. 

Ma Joshua fia megszületett, én is kaptam képet hajnalban róla, mert apa tudta, mennyire szereném látni. Most még nem hasonlít senkire, ráncos, vörös a sírástól, olyan mint egy apró öregember.  Anya mondta, hogy egy hét után a babák megszépülnek, a bőrük kisimul,  már nem vörös. Majd meglátom, kész csoda.

Gondolom velem is így történt. 


Azért kezdem most a blogomat, mert a pszihológusom azt javasolta, évente zárjam le a múltat, és írjak le mindent amit addig tapasztaltam, mert segít elfogadni a változásokat, és megérteni a kamaszkort, amin nekem is muszáj átmennem, mint mindenkinek.

Nem akarok kamasz lenni. A szomszédunkban Elsi már 18 éves, és rengeteg gondot okozott a családjának. A mamája át jár panaszkodni anyához, mert neki nincs pénze pszihológusra, és anya művelt, meg okos, ezért felnéz rá. Na meg mindíg megkínálja vermuthal, amit, olyan mohón fogad, hogy látni is rossz. Észrevettem, hogy csak megjátsza a sírást.

Elsit már volt, hogy a rendőrök hozták vissza, és áthallatszott, mikor az anyja azt kiabálta, miattad lettem alkoholista. Nem akarom, hogy anya is így járjon.

Susana a pszihológusom nevetett, mikor elmondtam, és ez nagyon rosszul esett. Utána elnézést kért. Elmondta, hogy ő is ember, vannak természetes reakciói, csak ebben a munkában vissza kell fognia, és hát most nem sikerült. Elmagyarázta, hogy a gyerek sose hibás a szülője alkoholizálásáért, és nem kell aggódnom, anya rendben van, és ha dolgozhat majd, még jobban lesz, mert szereti a munkáját. 

Ekkor döntöttem el, hogy ráveszem, menjen újra dolgozni. 

Miattam maradt itthon, mert beteg vagyok, és nem tudott volna engem intézetbe rakni, mint mások. Apa se akart. Ezért mindíg hálásnak kell lennem akkor is, ha néha úgy érzem jobb lett volna hozzám hasonló gyerekek között élni. 

Persze ezt először nem tudtam. Nekem természetes volt, hogy este, sötétben mentünk az üres játszótérre, és a kutyám volt az egyetlen akivel ott labdázhattam, mert apáék azt figyelték jön e valaki. 

Mindíg bujkálnom kellett az emberektől. Ha jött a postás, a szomszéd, a szerelő, én már mentem is a szobámba, szólni se kellett, mert megtanultam, hogy ez fontos, elkerüljük a magyarázkodást.

Persze hallgatóztam néha, de legtöbbször nem is volt érdekes. Játszottam, rajzoltam tévéztem inkább, most meg netezek.   

A magántanárommal is online tartunk órát. Ő járt néhányszor nálunk, mikor kisebb voltam, de mostmár sok a diákja, és nemrég arra gondolt, hogy csinál egy osztályt, és mindenki Zoomon fog egyszerre bejelentkezni, és meg is ismerhetjük egymás hangját. A videot nem  fogja bekapcsolni, hogy senki se lássa a másikat, mert a betegségeink megnehezítené az egészet.

Ez pont most történt költözés előtt, hogy megigérte, csak valamiért még nem tudta megcsinálni. Nem kapott engedélyt rá valakiktől, azt hiszem.

A lakásunk kisebb, de frankó a fürdőszoba, meg a konyha, minden új, és én imádom mikor bevásárolunk, és emberek közé megyünk végre.

Hogy meggyógyultam? Nos erre esélyem sincs. De itt senki nem ismer minket, és új életet kezdhettem én is. 

Az ötletet egy film adta, amiben a nagymama és az unoka költözött össze, mert a szülők elutaztak hetekre.  Megkértem anyát, nézze meg ő is. Neki is tetszett, hogy az unoka, felvállalta a nagyit, és együtt járkált vele, még szinházba is. Akkor mondtam anyának, hogy mi is csinálhatnánk így.

Tiltakozott, hogy ő még nem öreg annyira, de megmagyaráztam, hogy a nagyi én lennék. Akkor anya nagyon sírni kezdett. 

- Ne haragudj! 

- Nem haragszom.- s hogy felvidítsam hozzátettem, - Nem kapsz vermuthot.

És nevetett, mert értette a célzást. 

Hogy miért ment bele?  Mert igazam volt. Könnyebb így az emberek között, még, ha hazugság is. 

Tulajdonképpen szeretik ha hazudnak nekik. Ezért van annyi reklám.

Akkor most elmondom, hogy milyen az én személyes betegségem. 


Öreg vagyok. 

Úgy születtem, hogy a testem gyorsabban öregszik mint én.


Most pont úgy nézek ki, mint egy alacsony nagymama. 

Eddig nem jártam emberek közé, nem voltak barátaim, de mostmár, hogy anya vett nekem néhány nagyis ruhát, elmehettem vele vásárolni, és a valóban öregek beszélgetni kezdtek velem. Nem kellett elbújnom. 

Én nem ismerem a nagyszüleimet sem. 

Anyáék mindketten árvák lettek, csak nem kicsi korukban, hanem tizenévesen. Apa 17 , anya 12 volt, mikor ugyanahoz a befogadócsaládhoz kerültek. Van még öt ilyen "újtestvérük", így emlegetik őket. Néhányan apával dolgoznak a fiúk közül. A többiek elkallódtak anya szerint. 

Szerencsém van, hogy ők komolyan vették az életet, a tanulást, a munkát, és egymást.  Jó látni, mennyire összetartanak.

Azt, hogy betegen születtem, elfogadták, és inkább nem akartak több gyereket, hogy  ne kelljen neki is  betegen élnie. 

Olyan jó, hogy anya dolgozhat! Vidáman érkezik, rengeteget mesél. Sokat tudok mostmár a régészetről.

Apa itthon volt a költözés miatt velünk egy hetet! Megölelt!

Holnap az új orvosomhoz megyünk, aki genetikus. Tuti vért fog venni, meg ilyesmi. Már nem nyafogok, hagyni fogom. Az új kék ruhámban megyek, és kalapban, mint ha  egy híres szinésznő lennék. Be festettetük a hajamat is őszre, hogy hiteles legyen. Ma este anyával kipróbálunk pár kontyot, melyik áll jól. Nemsoká érkezik.


Rania vagyok, Fien édesanyja.

Nagyszerű napok voltak. Sokat nevettünk.  Elegáns hölgyként sétált mellettem, belém karolva a tavaszi fényben.  Egy öregúr még udvarolni is próbált neki. Milyen fiatalosan mozog, ezzel dicsérte.

Sosem reméltem, hogy így fogunk együtt lenni a szabad ég alatt.

Boldogok voltunk. 



Ma, teljesen váratlanul, megállt a szíve, és én nem voltam otthon. 

Senki se volt vele, hiszen elég nagy már. Ezért mertem újra dolgozni is.

Nem panaszkodott, így sejtelmünk sem volt, hogy mire van szüksége.  Nem lettek kisebb rosszullétei előttünk, a sápadtsága mindennapos volt rég.


Nem tudom boldog lehetett e egyáltalán míg élt. 

Emlékezzetek rá szeretettel!



A blogját most lezárom.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom