Őrni blogja

Shelley : Dal
 

Elhallgat a halk zene,
s benned lüktet üteme.
Meghalnak a violák,
s illatuk remeg tovább.
 
Hull a rózsa, elpereg,
szirmán egy lány szendereg. -
Holtod után verseden
így szunnyad a szerelem.
 
Képes Géza fordítása
 
- - - - - - -
 
Sírfelirat ( Epitaph )
 

Volt két barát, éltükben el se váltak:
ne váljék emlékük se, hogy leszálltak
a sírba; csontjuk együvé tegyétek,
hisz együtt dobbant szívük is, míg éltek.
 
Tótfalusi István fordítása

Emily Brontë : Mondd, mosolygó kisleány
 

Mondd, mosolygó kisleány,
mit jelent a múlt neked?
"Szelíd, halk őszi éjszakán
gyászosan felnyögő szelet."
 
Mit ér a jelen óra itt?
"A rügyes-zöld ágakat,
hol a madárfiú próbálkozik,
mielőtt szárnyra kap."
 
S mi a jövő, kis boldogságom?
"Tenger a felhőtlen napon;
hatalmas, tündöklő vízen
elnyújtózik a végtelen."
 
Gergely Ágnes fordítása
 
*
 
"Nyugati széllel jő, az este áramán -
sötét lapály az ég, sűrű csillag-had áll,
szinte tűnődik az éj s lágy az égi tűz,
látomások kelnek s vágyuk halálra űz."
 
Orbán Ottó fordítása
 
"Saját természetem vezérel engem,
másnak az útját nem fogadom el -
hol vad szélvíhar süvölt a hegyekben,
hol páfrányos völgyekben nyáj legel."
 
Ferencz Győző fordítása
 
Megjegyzés : A szerző első verseinek egyike a "Mondd, mosolygó kisleány" 1836-os keltezésű, egyetlen regénye - Üvöltő szelek - 1847-ben jelent meg.
Emily Brontë világát talán a * alatti sorok érzékeltetik a legjobban...

Keats : Csitt, csitt!
 

Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.
 
A levél se rezzen, a patak se csobban -
csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.
 
Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.
 
Kosztolányi Dezső fordítása

Hardy : Feketerigó a homályban
 

A parkerdőnél meglepett
a fantomszürke Fagy;
még bámulta a roncs telet
vörös szemmel a Nap.
Mint széttört lantok, a pagony
karcos volt és kusza,
s ha járt is lélek az úton,
fázott és ment haza.
 
Gyászdalt jajongott a kimúlt
Század fölött a szél:
teste a táj s az elborult
Menny a kriptafödél.
Nedv nem fakadt, rügy nem bomolt
a dermedt földtekén;
aminek szíve-lelke volt,
kihűlt, akárcsak én.
 
Ekkor megcsendült odafönn
a vihar rázta gally,
s felröppent a nagy-nagy öröm
Szárnyán egy kicsi dal.
Borzas tollú, apró, beteg,
csupa-csont vén madár,
Rigó volt, kit megihletett
a növekvő homály.
 
Hallgattak a dombok, a fák,
s tudtam, nem mondható,
mért jósol boldog éjszakát
e révült trillaszó,
de elhittem: így fedi föl
a rejtőző Okot,
az áldott Reményt, amiről
Ő tud s én nem tudok.
 
1900. december 31.

Burns : Violaillat, csöndes éj...



Violaillat, csöndes éj,
csonka torony fölött a hold,
repkény mögül a hold felé
a bagolybánat huhukolt.

Elállt a szél, nagy némaság,
a csillag mind feltündökölt,
egy róka rítt a dombon át,
s visszhangzott rá a messzi völgy.

Futott a víz a mogyoró
bokrok között, romok alatt,
várt rá a duzzadt Nith folyó,
moraja távol nőtt s apadt.

Észak sziszeg, fénylő, hideg,
félelmesen süvölt a szél,,
kék villanás tűnik, cikáz
ott fent, akár a sors-szeszély.

S megláttam a holdfényben egy
emelkedő, magas, sötét,
zord és hatalmas szellemet,
egy régi lantos szellemét.

Ha kőből lettem volna én,
akkor is szíven üt szeme.
Egy szó tündökölt fövegén:
Szabadság! - ez a szent ige.

A holtakat fölkeltenék
a lantján zengő hangzatok:
Még ily bánatos regét
soha brit fül nem hallhatott.

Letűnt időt vígan dalolt
s jajgatott késő éveken -
amit beszélt, nem tréfa volt:
rímemre bízni nem merem.


Vas István fordítása

Megjegyzés : A látomás színhelye a romba dőlt Lincludeni apátság a Nith és a Cluden folyók egyesülésénél.