Máriához (játékra)

BakosErika•  2015. április 10. 21:47




"Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes!"
Melletted fáradt angyalok baktatnak,
igazodva a teremtett galaktikus rendhez,
segítenek minden születendő magzatnak.
 
"Az Úr van teveled." Tán velünk is örül,
bár holtjaink pora könnyesre töri szemed,
Fiad az életét adta váltságul, s üdvözült
ez a hibákat halmozó ember-rettenet.
 
"Áldott vagy te az asszonyok között,"
mert megfogant benned a bűnünk bocsánata,
az ember még ma is élvezetekkel tömött,
kevés a jó, nem változik több évszázada.
 
"S áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus."
ki megszületett és meg is halt értünk,
nincs ebben semmiféle különleges rébusz,
Ádám, s Éva óta mi kárhozatban élünk.
 
"Asszonyunk, Mária, Istennek szent anyja,"
esedezem, ne hagyd el az embert, a nőt,
hozzád szól ez az egyszerű hozsanna,
sok a vétkünk, ám segítsd a jóra éhezőt.
 
"Imádkozzál érettünk, bűnösökért,"
ha majd mennünk kell vezess át a hídon,
megfizettünk minden Fiadba vert szögért,
mindezt azért, hogy megváltva tanítson.
 
"És halálunk óráján" fogd meg a kezünk,
hogy ne érezzük át csupasz magányunkat,
hol legszentebb fényed táplálja szellemünk,
mégsem érjük el makulátlan tisztaságodat.
 
Amen.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

BakosErika2015. május 1. 20:30

Köszönöm, kedves Krisztinka!

BakosErika2015. április 27. 18:46

Kingám, köszönöm, hogy olvastál.
Ölellek.

BakosErika2015. április 23. 19:12

Köszönöm szépen, Rózám.
Én is ölellek.

Molnar-Jolan2015. április 23. 10:13

"bár holtjaink pora könnyesre töri szemed,
Fiad az életét adta váltságul, s üdvözült
ez a hibákat halmozó ember-rettenet."

Jó, megérlelt vers. Puszim.

Törölt tag2015. április 23. 09:03

Törölt hozzászólás.

BakosErika2015. április 23. 05:57

Köszönöm szépen, Marikám.
Ölellek.

BakosErika2015. április 21. 19:01

Köszönöm szépen, Imre!

BakosErika2015. április 18. 19:23

Köszönöm szépen, Skary!

Ernest2015. április 16. 04:07

De, hogy igazán szép legyen, a középső szakaszban a "Szűz" szó is kellene az imában... :)

Ernest2015. április 16. 03:19

"A végső könyörgés a hagyományból származik. Efezusban imádkozták, amikor a 431-es efezusi zsinat megvédte Mária istenszülői címét. Ez a tétel elsősorban Jézusról mond valamit: hogy őbenne nem lehet elválasztani az istenséget az emberségtől, ő személye szerint Isten, és amikor emberként Máriától született, Isten született emberként Máriától, Isten lett testvérünkké. Belépünk tehát életünk két meghatározó mozzanatával, a jelen órával és halálunk órájával Mária istenszülői mivoltának titkába, részt kérve a neki jutott kegyelemből, mi bűnösök. S aki megvallja bűneit, annak ez a könyörgés a reménység nukleáris robbanása."

Ernest2015. április 16. 03:11

Nem értem, hogy miért változtattad meg az Angyali üdvözlet szövegét az utolsó versszakban, főleg egy "meg" szócska miatt, ha az idézett részt összeolvassuk - a vers soraitól külön -, érezhető, ez így nem ok...
Egyébként szép lenne, valóban.
Üdv : Őrni

BakosErika2015. április 13. 18:20

Köszönöm szépen, Annám.
Picit javítottam.
Ölellek.

bakonyiili2015. április 11. 20:05

Nagyon szépen beleszőtted saját kérésedet, Veled imádkoztunk, míg olvastuk. Köszönet érte!

rozsika532015. április 11. 17:26

@BakosErika: Kedves Erikám..csodás.....gratulálok szeretettel:)

Törölt tag2015. április 11. 12:45

Törölt hozzászólás.

Mikijozsa2015. április 11. 11:50

Malaszttal telt Asszonyunk kire bízatott sorsunk, ma már másfelé hallgatja a könyörgéseket.

Krisztinka2015. április 11. 11:50

Ó...ez nagyon...:)

Kicsikinga2015. április 11. 11:31

Ugye nem baj, ha nem tudok mit írni!
Ölellek, drága Erikám!

Rozella2015. április 11. 10:49

Erika, ez a "játék" véresen komoly, és ez most szíven ütött! Gyönyörűen írtad meg! Ölelésem!

csillogo2015. április 11. 08:04

Erikám nekem is szépséges, nagyon tetszett - mindenki imádkozott miközben versedet olvasták - azok is, akik esetleg nem szoktak.
Szeretettel ölellek!

BakosErika2015. április 11. 07:28

Drága Seám, nagyon szépen köszönöm.
Tőled ez megtiszteltetés.
Ölellek.

petruchio2015. április 11. 05:47

Azon "ritkák" közé tartozol akiknél tisztelem a hitüket.....jó a vers....engem is elgondolkodtat....

skary2015. április 11. 03:24

ámen

Törölt tag2015. április 10. 22:10

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2015. április 10. 22:08

Törölt hozzászólás.