Bakos Erika - Verseim
SzemélyesLiának
Hómezőkön tiszta gyermek,
jégvirágos a szoknyája,
fényt hozott az embereknek,
kikelet lesz nemsokára.
Szemeiben mosoly bújik,
felmelegít ölelése,
a tél lassan elbúcsúzik,
s pillanatot fest egy képre.
Örökre
Keretbe foglalva játék.
Baranyi Ferenc két sora:
"Szeretni foglak tegnapig."
" Szerelem ez? Alighanem."
"Szeretni foglak tegnapig."
megrepedt szívem szomjazik.
Karjaid dajkáló istenek,
nem ér el múló tekinteted.
Hajló fák alatt gyászszalag,
ajkamon elcsukló félszavak.
A lét könnye pillámon
felragyog, engem az álom
már elhagyott. Örökre!
- Fogadtuk egymásnak, rögre
borulok. Látlak, míg te odafenn...
" Szerelem ez? Alighanem."
Verssé válik
Míg e szempár botladozik,
szobor-fehér arcod feltűnik
éjszakáimban. Felriadok,
meztelen talpam alatt
nyikorog az idő. Érintésed
nem ér el, hiánya miatt
átszelném a lehetetlent,
vagy összekötném az
elszakadt távolság fonalát.
Sodrásban élek, a nappalok
monoton üteme és az éjek
nélküledtelensége fojtogat,
még akkor is, ha egy ideje
mellettem szuszog a vágy.
Találgathatom melyik a jobb,
a nevetéstől sírásig terjedő
skálában, amíg elbújok
fényöledben, hogy reggel
verssé váljon bennem
az örökkévalóság.
Csukott szemek
Látlak minden éjjel,
szemed csillagparázs.
Közel és távol
egy újabb találkozás.
Érzem lassú szélben
gyengéd ölelésed,
veled ébred a Nap,
bennem vibrál fényed.
Erdő mellkasán,
elbódít az álom,
felsikolt egy madár,
hiányzol, - fázom.
A hajnal már vágtat
felhő legelőkön,
sikamlós télpelyhektől,
kezed melegét őrzöm.
Hal-szájú kéjes sötétség,
milyen szerelem?
Engem megkötöz az éj,
csukva a szemem.
Csendölelő
Temető csend ölel körbe,
könnyeket hullajt ez a nap,
a múlt él, csírája összetörte
szívem, - időnként kifakad.
Csipked a novemberi szél,
kabátba bújtat szomorún,
a gyász ilyenkor napokig kísér,
kezemben apró koszorúm.
" A gyertyák csonkig égnek."
Érzem, hogy fogod a vállamat,
még nehezek a nélküled éjek,
- tépkedem angyalszárnyamat.