Erdei blogja
Weöres Sándor/ Utolsó tánc (2 vers)
Bartalis Éva
Weöres SándorDermedten ülök egy pad szögletébenkörülvesz dermedt némaság,Kinek fogantam meg ötletében,hogy végsorom legyen a mélaság?
Itt voltam én is közöttetekirkákon hagytam életem,mely olykor volt boldog., boldogtalan,Verseim nyomán, a végtelen!
Miért nem elég az élő múltam,amiért küzdöttem szüntelen?Amikor pennám után nyúltam,hogy életem legyen végtelen-
Nem akartok ti semmi rosszatszándékotokat értem én,Látni akartok mindörökreegy elhagyott pad peremén.
Nem ül le már énhozzám senki,ülhetek bármily délcegen,ha mégis eltalálsz mellettem menni,Érintse lelked a szellemem!
Én itt várok rátok, e- pad szegletében,hogy újra visszajöjjetek,Weöres Sándor szellemében,tisztuljon meg a lelketek!
Ne hagyjátok el szobrainkatszánjatok ránk egy kis időt,Gondoljatok a múltjainkra,mely épített nektek egy szebb jövőt!
----------------------------------Bartalis ÉvaUtolsó tánc
Csók összeforrva roppanó törzzsel Kusza ágaik ölelkezőn, Lassú tánc lejtő langy őszelővel Csikorgó törzsük önfeledőn.
Ím táncra kélt a két vénhedt fűzfa Lombkoronájuk már nem ékesít, Vissza tekintnek százados múltra Törzsük már lassan csak szétesik.
De csók összeforrva csak még egy táncig Felcsikordul a búcsúcsók, Tar koronájukon messziről látszik, Hogy még egy életre, már nem valók.
De azért mégis gúzsba fonódva Összekarolva lejtenek, Gyökerüktől el nem szakadva Kiszáradáskor is együtt maradva, Bámulják őket a fellegek.
Siess hát kispatak (Úzvölgyéért)
Zúgó patakok hulláma
kicsap a partokon,
Hangos csobogásuk
túlharsog tomboló viharon.
Szeliden úszkálnak
mélyében békés kishalak,
Háborgó vizeken
csöndesen imát mondanak.
Ha zubogna medredhez-
szépséged áhító áradás,
Te csak áss!
Mélyre ásd medredet-
fészkedet, otthonod, házadat,
Óvd a benned ringó
békésen úszkáló halakat!
- Siess hát, kispatak!
Óvd fészkedet
fúrjad jó mélyre medredet,
Ne hagyd vized száradni el-
ne haljon szomlyan gyermeked.
Azok a kishalak-
öledben boldogan ússzanak,
Sodorj el minden szemetet,
ne szennyezzék a vizedet-
Dobd ki a partra, a vadhajtásokat!
Ha vihar közeleg
óvjad a medred, a halakat,
A felhők mind jobban gyüllenek
- Siess hát kispatak!
Így emlékszem én
Emlékezés a '80- as évekre
Életképek, Székelyföld- Erdély
Ott, ahol kavicsos- homokos az utca,
botorkál nagyanyó karján kis kosárral,
Öreg bölcsességgel már időben tudta,
mihez kell kezdeni a hajdani nyárral.
Lovak dobogása hallatszott távolból,
gazda csuhogása visszhangzott a szélben,
Nagyanyó kosárral tért haza a boltból,
Eközben a bucka puffadt a kenyérben.
Hajnalban bevetett, megfejt a pajtában,
Fehér posztó kendőt terített urának,
Friss tej habosodott a szürke sajtárban,
miközben a gazda enni vet lovának.
Agyaggal tapasztott ház oldalában,
hullámzott a festék a kéz remegéstől,
Mert bizony nem mester festett hajdanában,
Minden tisztán termett, a gazdasszony kezétől.
Szántásnak idején, volt az eke szarva,
vetni boronálni nagyanyónak kellett,
Helyt állni mindenkor, és észben volt tartva,
a tehén, mikor ellett, ott segédkezni kellett.
Gondos számítással megtermelt gabonát,
Behurcolták s telt meg pitvarban a hombár,
Bicsakkal nyesték a füstölt szalonnát!
s dolgoztak napestig, míg megtelt a raktár.
Boltban sem eledelt mentek vásárolni,
Gondjuk volt időben a tüzelő fára,
Megtermeltek mindent, nem kellett boltolni,
Így emlékszem én, a '80- as nyárra.
Bartalis Éva
A Székely sorsa ( Bemutatok Nektek egy Népet)
Itt azt szeretném, ha minél többen megismernék a Székely ember életmódját, gondolkodását- furfangos természetéről híres, bajussz alatti somolygós életigenlését!Aki elolvassa, az tudni fogja, hogy a Székely egy szeretetre méltó szorgalmas, becsületes Nép, akitől félnie, mint a versben is áll..., csak a "Halálnak" kell! :):)
A Székely sorsa
1. rész
Öreg már a Székely, öreg lett a porta,
Hánya- vetett lett, már a szegény Székely sorsa...!
Magához öleli Sárát a Menyecskét,
Úgy csapja ki rétre, az éhező kecskét.
Mert a Székely szegény, de roppant becsületes,
Portája üres, de nem felületes...!
Van abban minden..., ami kell bús életéhez,
Csak hozzáértése nincs, az éhező kecskéhez...:(
Adna oda mindent, amit elől talál,
De üvölt a karámban, az éhező szamár.
Kesereg szegény nincstelen Góbéja,
Nincsen takarmánya, csak száraz kóréja!
Oda kéne adni, a tarka tehénnek,
Szegény ember tehenének, a girhes kecskének...,
De mit adhatna enni, a csóró szamárnak...?
Úgy dönt hát a Székely, ír a halálnak.
Kedves barátom, te megváltó halál!
Éhes nálam minden, a kecske és a szamár,
Te bölcsebb vagy mindennél, tudnál segíteni,
Kellene Énnékem egy kaszát keríteni,
Ha nem tudok annyi zöldet lekaszálni,
mennyit a két jószág meg tudna zabálni,
Suhints egyet magad árva fejem felett,
Mert sorsom így akarta, eképp rendelkezett...,
Vidd magaddal a két szegény párát,
Ne kínozzák folyton, szerelmetes Sárát,
Ha majd egyszer éhes lesz az én boldogságom,
Vidd magaddal őt is akkor már nem bánom!
Maradjon üresen, a pitvar, meg a porta,
Hadd tudja meg más is, mi a Székely sorsa!!!
2. Rész
Hallgatta a halál, Székely kívánságát,
oda is rendelte magához a Sárát
Hallja ő is ura miként rendelkezik,
Nehogy megriadjon, ha egyszer megérkezik!
Hangosan felnevet szerelmetes Sára..
Nincsen olyan éles a maga kaszája...,
amivel elbírna egy Székely fajtával,
Az is tud ám bánni jól a kaszával!
Bolond az én uram, nem tudja mit beszél,
kesereg- kesereg, de a jég hátán megél!
Tudja mit? Szól fennhangon a Sára!
Nincsen megélezve a maga kaszája!
Adja ide nekem, majd én megélezem,
ha szembe szál velünk, könnyebb dolga legyen!
Csodálja a halál Sára bátorságát,
oda is nyújtja élezni kaszáját,
Hallgatott a Székely, bajszát pödörgette,
kis híján asszonyán magát elnevette,
Pontosan tudta mire készül Sára,
mire kellett neki a halál kaszája
Behúzta a nyakát, hallgatott is bölcsen,
ilyen okos asszony a világon nincsen
Ráhagyta a döntést, bölcsen odébb állt,
a végkifejletre türelmesen várt!
Mondja maga halál, szólalt meg a Sára,
Mit tesz, ha éles lesz a maga kaszája?
Tudja maga hogy kell egy Székellyel elbánni?
Tud egyáltalán füvet kaszálni?
Jöjjön ide gyorsan, majd én megmutatom,
úgy is ma majd meg ölt engem az unalom.
Fogta hát az asszony a kiélezett kaszát,
s a megdöbbent halálnak odakiáltotta: Tartsa hát a nyakát!
Elrohant ebadta, az úgy meg rémült vala,
hogy észre sem vette, ott maradt a kasza!
Azóta a halál a Székelynek fogalom,
vele elbánni, nincs kellő hatalom!
Mert a Székelynek, míg dolga végezetlen,
addig vele szemben a halál tehetetlen.
Öreg már a Székely, öreg lett a porta,
De maga dönti el, hogy mi legyen a sorsa!
Bartalis Éva