Egyedül

Van,hogy az egység magától eltűnik,
S ki közel állt,mostanra messze jár, 
A fény hűvös éjszakában elsötétül ,
S vérfagyasztó éjjel vihar közeledik,
A madárka nem dalol többé,
S kalitkájából kitörni vágyik.
Az állom ,mely messzeségbe repít, 
Reményt adva ragyog holdfényként.


Néma fájdalom,mélyen gyötrő érzések,
S mégsem adja fel,újra feláll.
Nem engedi lelkét a sötétség istenének,
S repül mert repülnie kell,
Roskadni látszik terhek nyomják, 
S mégis önfeledten szárnyal.
Ha zuhanni vágyna emlékei felemelik,
S gyengéden simogatja testét a szél,
Megváltást hozó eső. 


Kiáltást melyt senki sem hall,
S a háborgó tenger mely oly mélységesen kék, 
Tükrözi lelkem üres magányát, 
S nem azért mert egyedül vagyok, 
Azért mert egyedül hagytok. 
S bár Én is hibás vagyok, 
A látszat néha csal, 
S ezt Te is jól tudod.