Enikő blogja

Fájó szívvel gondolok még rád,hogy el múlt minden azon az éjszakán.

Pedig a tiéd voltam, s mindent meg kaptál,

de te elmentél s ott hagytál.

Lesz majd más tudom én,

Jön majd az aki engem is ért.

Tán már itt is van csak még szemem nem látja,

vagy ha látja is még szívemet nem bántja.

Apám!Miért fáj engem szeretni?Miért fáj néha engem is meg hallgatni?

 

Megérteni miért nem tudsz engemet?

 

Miért szomorítod mindig a lelkemet?

 

 

Soha nem fordulhattam hozzád sajnos.

 

Tanácsot még nem attál olyat ami hasznos.

 

Életemben részt nem is vettél.

 

Apám! Te mindig csak ki nevettél.

 

 

Hiányzol, de valahogy mégsem,

 

Nem élhettem soha teljes őszinteségben.

 

Hiányzol, de mégse akarlak téged,

 

Apám! Miért ilyen kegyetlen az élet?

 

 

 

Régóta érzem, hogy valami nincs rendben.Már nem érzem jól magam ebben a szerepben.

De nem hittem volna, hogy így leépülök,

és azt se, hogy mindjárt tovább repülök.

Hogy hova szállok?

Nem tudom.

Hogy jó lesz-e ott?

Nem tudom.

De az életnél mindennél szebb lesz a

menyország vagy csak ezt mondom.

Csak elhittem, hogy sikerülni fog.Csak nem hittem, hogy ez az érzés

így meg fog.

Csak azt mondtad őszinte lehetek veled,

csak elmondtam és annyit mondtál

"Isten veled"

Lefeküdtem. Becsuktam a szemem és hallgattam, hogy hallok-e valamit. Nem hallottam.De egyszer csak egy hang szólított meg, nem tudtam, hogy csak az egom játszik velem, vagy tényleg igaz.

 

Gyorsan rá jöttem, hogy nem képzelődök. Isten volt az. 

 

Éreztem, ahogy melegsége végig fut az arcomon, egszen a lábujjamig, majd hozzám szólt.

 

- Mit gondolsz jó hogy így történik minden? 

 

- Ha te így rendelted így kell lennie!

 

-Ez igaz, de te ebbe bele is törődsz?

 

-Nem Uram, nekem fáj ami sok embberel történik, de mit tudjak tenni ellene?

 

Nem felelt. Már szinte elhittem, hogy magammal beszélgetek, de egyszer csak újra kérdezett:

 

- Szeretnél változtatni?

 

-Persze, hogy szeretnék, de mégis hogyan, hiszen csak egy lány vagyok aki kicsit más, mégis miért születtem erre a földre? Miért lett ez a sorsom? Istenem, mondd miért?

 

Isten nem mondott semmit, ott hagyott. Már nem éreztem melegséget, már nem éreztem a csodát.

 

Hát ennyi volt.

 

Reggel mikor felébredtem, újra átéltem, vagyis csak átélhettem volna ha nem teszekek le Róla. De azt hittem majd én vissza vágok, ha Ő ott hagyott akkor elhagyom én is, de nem ment. Éreztem szeretetét s csak csendben annyit mondtam: Bármiért is születtem erre a földre, bármiért is lett ez a sorsom, bármiért is kell sokat szenvednem én köszönöm, hogy most is itt vagy melletem!

 

Majd tovább mentem, de nagy sietségemben ahogy ki léptem az utra a földön feküdtem s a kamion felettem.