Emese66 blogja

Vélemény
Emese66•  2017. március 19. 20:32

Pára száll

Pára száll fel a földről,

felviszi hajnali ébredésem.

Az Úr elé teszi,

majd lassan elhiszi,

hogy hitem bástyája 

reménykedésem.

Emese66•  2017. március 19. 20:31

JELEK

Bármerre is lépek, mindenhol jeleket látok. 

Életnagyságú, csodás jelzéseket...

Előre elkészítették a múltunk hősei, 

hogy a jövő nemzedékei meglássák őket.


A jelek eléggé feltűnőek. Hivalkodóak. 

De a ma embere nem látja, mert bűnös,

hogy vérének vér az ára, ám lelkét, ha néha

kitárja, megnézhetné önmagát, mily zűrös.


Látni kellene! De hogyan? Miként?

Milyen rendszer szerint éljünk, és kiért? 

Van-e értelme mindannak, ami miatt

naponta felkelünk, s feláldozzuk az álmokat?


Vagy tudunk mi is jeleket hagyni 

itt, a Föld végtelennek tűnő terén?

Vagy elgáncsolnak minket is, ha éppen

igyekszünk mást tenni a semmi peremén?


Naponta dönteni kell. Mi az, amiért 

élni akarsz? S lesznek-e jelek körülötted, 

és utánad, vagy a halál mindent eltakar?

Lesz - e majd olyan, aki meglátja azt,

amit magad mögött nagy bőszen hagytál? 

Vagy elfelejtik emlékedet, 

s azt is, amit itt lent eddig adtál? 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom