Emese66 blogja

Vallás
Emese66•  2017. március 19. 20:56

Az Isten egyszer

Az Isten egyszer nagyot gondolt,

szeretettel csak lebámult 

csodás képre, fűre, fára,

erre a meseszép világra,


Itt az ember, adjunk neki,

ajándékot, mely elveszi,

minden gondját, búbánatát,

mesebeli szívek baját.


Egy fiam van, nektek adom,

szíveteket aranyozom,

díszítem azt alázattal,

gyönge lelke halálával.


Szólt az Isten: belenéztél,

önmagadban, mit tetéztél?

Mi a bűnöd, mi a hibád?

Tisztaságban, hogyis bírnád?


Ha a Fiam által tisztulsz,

soha bizony el nem pusztulsz,

de ha másban leled kedved, 

fényhegyeim mind elveszted.


És az ember, mit válaszolt?

Fiad vére, kihez is szólt?

Nekem nem kell, mindenem van!

Nem kell nekem a te fiad!


Mondta Isten: majd megbánod,

hogyha élted lesz halálod.

Mert a mennyben az maradhat, 

akit Fiam megváltoztat.


Kinek hófehér ruhája, 

Jézus vérével itatva,

jókedvvel és derűs szívvel,

koronázva megtéréssel. 


Így az ember szabadon,

eldöntheti egy napon,

jónak, rossznak szolgálója, 

vagy Jézusnak hű munkása


lenne - e, mert teheti, 

az ítélet majd eldönti. 


Emese66•  2017. március 19. 20:37

DODOITSUK ISTEN SZERETETÉRŐL

A világot öleli,

hisz oly nagyon szereti.

Szépen keblére vonja, 

úgy igazgatja. 

  ---------

Szorítja, védelmezi.

Kezébe veszi, s nézi,

mily csodákat gyárt az agy,

kit magára hagy.

    ------

Hallgat a Menny, és a Föld.

Teremtő erővel dönt

az Úristen mindenről.

Csend az égben van.

   ----------

Nála a lépéselőny.  

Mesébe illendő szó,

mellyel teremt naponként

bennünk szépet, jót.

     --------  




Emese66•  2017. március 19. 20:32

Pára száll

Pára száll fel a földről,

felviszi hajnali ébredésem.

Az Úr elé teszi,

majd lassan elhiszi,

hogy hitem bástyája 

reménykedésem.

Emese66•  2017. március 19. 20:26

ÁRNYÉKBÓL SZŐNI FÉNYT

Árnyékból szőni fényt,és üveggyöngyöket,

összeszedegetni a fekete göröngyöket,

bezárni a csendet, és minden hangot,

fátyollal borítani a merengő  világot.

Árnyékból szőni fényt és elaludni,

egy üres szobában szépen elszunnyadni,

aludni békességben, és holdsütésben,

majd elnyugodni az Isten lágy ölében. 


Emese66•  2017. március 19. 20:24

ALUDNI KÉNE, DE NEM TUDOK

Aludni kéne. 

De nem tudok.

Csak meresztem szemem a plafonra. 

Jár az agy, és a gondolat

messze visz, ám én csak várok a válaszokra..


Valahol fényévre innen,

lakik egy hatalmas Nagyúr,

aki igazgatja a Mindenséget,

s talán engem is valahol. 

Bennem próbálja megtenni 

az összes jót, mi szívem megérinti,

és az  Ő szívéból fakadva 

lelkem mélyét erősen melegíti.

Szeretné azt, hogy én is 

majdan a Menny polgára legyek,

de ehhez bizony, tanulni kell, 

ennél sokkal többet emberek. 

S elhatározni, hogy a lényünk 

az Istennek adjuk át,

és felajánlani, mint áldozatot,

a szívünk hű kosarát. 

S felajánlani hittel

utunkat, lépéseinket,

s látni azt, hogy Ő tisztel,

s megadja a jó perceinket.


Úgy járok-kelek itt a hideg szobában, vakon,

s úgy fáj a szívem is, olyan nagyon - nagyon,

és gondolkodom, 

és magamban az vagyok, 

aki most térden állva is felismeri, 

hogy vagyok én is még Valakinek valaki.

Az én sürgető szavamra Ő,

megállítja az időperceket,

és dobbanó szívem zajára 

elvégzi bennem a szeretetet. 

Lelkének leheletét visszavonni 

nem akarja, 

csak kivonná belőlem a szemetet.


Aludni kéne, 

de nem tudok.

Meresztem szemem a plafonra,

és a könnyű álombéli tájon,

a térdemen várok a válaszokra. 






Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom