Az Isten egyszer

Emese66•  2017. március 19. 20:56

Az Isten egyszer nagyot gondolt,

szeretettel csak lebámult 

csodás képre, fűre, fára,

erre a meseszép világra,


Itt az ember, adjunk neki,

ajándékot, mely elveszi,

minden gondját, búbánatát,

mesebeli szívek baját.


Egy fiam van, nektek adom,

szíveteket aranyozom,

díszítem azt alázattal,

gyönge lelke halálával.


Szólt az Isten: belenéztél,

önmagadban, mit tetéztél?

Mi a bűnöd, mi a hibád?

Tisztaságban, hogyis bírnád?


Ha a Fiam által tisztulsz,

soha bizony el nem pusztulsz,

de ha másban leled kedved, 

fényhegyeim mind elveszted.


És az ember, mit válaszolt?

Fiad vére, kihez is szólt?

Nekem nem kell, mindenem van!

Nem kell nekem a te fiad!


Mondta Isten: majd megbánod,

hogyha élted lesz halálod.

Mert a mennyben az maradhat, 

akit Fiam megváltoztat.


Kinek hófehér ruhája, 

Jézus vérével itatva,

jókedvvel és derűs szívvel,

koronázva megtéréssel. 


Így az ember szabadon,

eldöntheti egy napon,

jónak, rossznak szolgálója, 

vagy Jézusnak hű munkása


lenne - e, mert teheti, 

az ítélet majd eldönti. 


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom