ALUDNI KÉNE, DE NEM TUDOK

Emese66•  2017. március 19. 20:24

Aludni kéne. 

De nem tudok.

Csak meresztem szemem a plafonra. 

Jár az agy, és a gondolat

messze visz, ám én csak várok a válaszokra..


Valahol fényévre innen,

lakik egy hatalmas Nagyúr,

aki igazgatja a Mindenséget,

s talán engem is valahol. 

Bennem próbálja megtenni 

az összes jót, mi szívem megérinti,

és az  Ő szívéból fakadva 

lelkem mélyét erősen melegíti.

Szeretné azt, hogy én is 

majdan a Menny polgára legyek,

de ehhez bizony, tanulni kell, 

ennél sokkal többet emberek. 

S elhatározni, hogy a lényünk 

az Istennek adjuk át,

és felajánlani, mint áldozatot,

a szívünk hű kosarát. 

S felajánlani hittel

utunkat, lépéseinket,

s látni azt, hogy Ő tisztel,

s megadja a jó perceinket.


Úgy járok-kelek itt a hideg szobában, vakon,

s úgy fáj a szívem is, olyan nagyon - nagyon,

és gondolkodom, 

és magamban az vagyok, 

aki most térden állva is felismeri, 

hogy vagyok én is még Valakinek valaki.

Az én sürgető szavamra Ő,

megállítja az időperceket,

és dobbanó szívem zajára 

elvégzi bennem a szeretetet. 

Lelkének leheletét visszavonni 

nem akarja, 

csak kivonná belőlem a szemetet.


Aludni kéne, 

de nem tudok.

Meresztem szemem a plafonra,

és a könnyű álombéli tájon,

a térdemen várok a válaszokra. 






Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom