Elemek

eminui•  2012. augusztus 18. 01:48

Botor dal

Pókszőtte,

szövevényes

létfonatomnak hálójában

légyként vergődöm,

gondokkal átitatott

borlét mámorában 

gondjaimmal bújócskázva,

gondtalanul kergetőzöm.

Kínokkal teljes napjaimat

keservekkel eltelve

egykeként tengetem.

Kocsányokon logó ,

ijesztő,vészjóslón

villogó szempárok

tekintetükkel kísérik

riadt lépteimet.

 Ám most ijesztő,

sokkoló rémképek,

Benneteket

mind elhessegetlek!

Lám izzadtság 

gyöngyözik orcámon,

Ti verejtékcseppek,

mind drágakövekként

orcámon végigperegtek.

Önmagamat végre

észre térítve

próbálom megérteni 

botor rémálmomat:

ám értelmét , még

elmém mélyét 

kutatva sem lelem.

Így ezen becses

tudást nélkülözve 

zárom jelentéktelennek

tűnő, otromba soraimat.

 

 

 

 

eminui•  2012. augusztus 18. 01:00

Lopva írott vers

Lopva tükörbe nézek.

 

Tükröm előtt állva

 

idegent bámulok.

 

Önmagamat lemeztelenítve

 

e csúfos világra

 

ijedtemben rácsodálkozok. 

 

Idegen szemeknek

 

vészjósló villogása,

 

kajánul vigyorgó

 

sunyi pofa.

 

Száját furamódon 

 

vigyorgó mosolygásra

 

fakasztó, fura létfigura.

 

"Te! Te! Mit nevetsz?

 

Nékem nem tetszik ám, 

 

ahogy szád elhúzod,

 

s ajkaid ilyetén

 

furamód alakítod!" 

 

Megsokallva e képet

 

a tükörtől ellépek.

 

Végre - úgy érzem -

 

megint önmagam vagyok.

 

Végleg békénhagynak 

 

az ijesztő rémképek. 

 

"Tükröm, Téged itthagylak.

 

Immár félrevonulok.

 

eminui•  2012. augusztus 17. 23:36

Öngyilkos nóta

Szívem dobogását

füleimben hallom,

akár a vonat füttyét,

vagy vadszélnek süvítését.

Levegő után kapkodtam,

igen - döbbenek rá -

"pánikrohamom van!"

Lényem egészén  a

pánikbetegség

egészen eluralkodik.

Hangom elcsuklik,

hallgatok mint a sír.

Fülelek, mint a macska?

"Ki az vajon? "- rettegek -

"Ki az, ki követ itt?"

Rettegő létemnek

minden pillanata

mint vonaton a vészfék.

Félelemben élni

borzasztó teher!

Inkább eggyéválok 

az örök Semmivel!

 

eminui•  2012. augusztus 17. 23:02

Emlékek fátyolában

Emlékek fátyolában

ködös vakhomályban

látom orcáját:

redőkkel barázdált

homlokát.

Látom érdes kezét,

szépívű száját,

amint mosoly koronázza.

Hallom hangjának

érces csengését,

akár a leejtett

pénznek csengő

csörrenését...

Mindez távoli:

csupán emlékkép.

Kezeimet inkább

imára kulcsolom,

s könnyes szemeimet

törölgetve

fohászaimat, Mamám,

óh, édes,

csakis érted

mormolom.

eminui•  2012. augusztus 17. 22:46

Létezem-e?

Létezem-e,

avagy nem?

Ki tudja?

Egy elem vagyok

a végtelenben.

Porszemként

egykeként 

szállok-e,

avagy portengerben

sodródom a

többi porszemmel

a létezés tengeréhez

tova,tova?

Lám , sodródom,

örvényekben úszom,

saját utamat járni

nem tudom már soha, soha.

Tétova erőlködésem,

felesleges örjöngésem,

mindez mindhiába.

Önálló létet

többé nem élek,

nem élhetek

szabadon már

soha, soha....