Miért halnak ki a költők?

Mintha villám csapna a villámba,

Közvetlenül a falat bekapásakor,

Oly váratlan volt a látomása,

Fél unicum, egy deci almabor….

 

Röpke szárnyú röppenkedő lepkék,

Lepték meg a pillekönnyű léptét,

Hol hamuvá szórt szívcsepp volt a kellék,

Az enyémet, meg, orosz lányok tépték!

 

Barna haja hajlamos a búra,

Baba arca búfelejtő túra,

Csöppnyi csókos csücsörítő szája,

Gőz-gidánál kecsesebb a lába.

 

Frigy-elem, de oly nagy a fegyelem,

Hogy két hete, csak távolról figyelem,

Mert kősziklaként nyomorog szívemen,

Elviselhetetlen ez a szerelem.

 

Csak húszlépésnyi távolság a bátorság,

Csak kicsöngő csikorgás az éterben,

És amikor felveszi a mobilját véletlen,

„Halló?” mondja és rögtön le is, tétettem!

 

Gyáva vagyok kontaktusra, tusra!

Nem kerülhet soha sor aktusra,

Mert hogy lehetne isten, és az ember

Boldog, mint a kisgyerek ki nem mer

 

Odamenni az édes kiskutyához

Mit minden idegszála simogatna,

De fél, mert a kócos kis pofija rémes

Vicsorogva fogát csikorgatja!

 

Marad nékem a vágy, a vágyálom,

Csak sóvárgok utánad a só ágyon,

Maradsz Nékem Te tökéletesnek,

A léleknek, de sohasem a testnek.

 

Bár volna itt, egy bibi, mi kis folt volt,

Mi képes ezt az idillt megingatni,

Kár, hogy tegnap, mikor lestem Téged,

Hallottalak egy aprócskát fingani.

 

Hát Istennő az ilyen? Mi a franc ez?

Én a szívem zárnám kolostorba,

Te, meg tanúságot teszel ide elém

Hogy halandó vagy, elfuserált Múzsa?

 

Hát túrta-é az orrát vajon Csinszka?

Vagy hányt, tán másnaposan Fanni?

Faragjuk kart a Miloi Vénusznak,

Hogy WC papírt kezdjen alkalmazni?

 

Mi marad így az érzékenységnek?

Szellemtelen síkokon sikoltok,

Mert a való világ világossá tette,

Az álmom az, amit most kioltok.

 

Mi marad, a maradi költőnek?

Ihletszülő gyanánt, Pegazus?

Lóerőben hiánytalan versek

Írásával jő el az orgazmus?

 

Hát tudd, meg eztán többé nem csodállak,

Még kiderül, hogy olykor menstruálsz is….

Förtelmes teremtménye a földnek,

Nem ideál, még, ha ideállsz is!

 

Összetörted minden álmom Nékem

Lebuktál, Te bukott arkangyal,

Nem tisztellek, eztán nem csodállak,

S nem búcsúzom ezzel a dallal.

 

Légy boldog, és szülj gyereket másnak,

Tudod ki követ titokban már?!

Számomra a múzsa-műfaj meghalt

Szamár voltam, oh milyen szamár…..