Edeke blogja

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok.

 (neten leltem, nem az én írásom, de akár én is írhattam volna annyira egyetértek vele)

Néhány napja egy érdekes adatra bukkantam egy könyvben. 
A könyv azt állította, hogy az ókorban a rabszolgáknak joguk volt 
szabadságukat kérni egy bizonyos idő után, s ennek ellenére 99%-uk 
nem tette ezt meg. 
Nem hagyott nyugodni a dolog, utána kutattam egy kicsit, s valóban, 
főként a nem első generációs, iparos rabszolgáknál, 
akik nem ismerték már a szabad világot, megtörtént egy olyan 
asszimiláció a gazda teremtette világhoz, hogy fel sem merült bennük 
a szabadulás gondolata, vágya, mint opció.

A felszabadulás tulajdonnal nem járt, így a pőre szabadság félelmetesebb 
és bizonytalanabb volt, 
mint a sovány koszt és ilyen olyan szállás biztonságának „nyugalma”.

A világ sokat változott azóta, és semmit sem…

Rabszolgák milliói járják az utcákat öltönyben és kiskosztümben, 
s bár a bilincsek már nem látszanak, azok sárga csekk formáját öltve 
szorulnak az ember nyakára, kényszerítve, hogy ne azt tegye, amit épp szeretne. 
Sőt, a rendszer sokkal durvább, mert míg az ókorban a rabszolga tudta magáról, 
hogy rab, a ma embere a szabadság illúzióját kapja, 
mely lepel alól csak néha sejlik át a valóság: nem vagy szabad…

Egy kis apró
pulipintyó,
ronda-randa kiskutya,
nem sejtette
pedigréje,
míly magasra
jutatta!
Hogy szőre-sármja,
orra bája,
ölebléte irigyelt,
karma-festve
kis ruciban,
sertepelve
lefetyelt!
De, mivel, hogy
nem sejtette
a gazdi tőle
 mit akart:
Megtagadván
családfáját
megette, mit
odaszart....

Denton megalkotta azt, amit ezzel a versel (már az első résszel) túlszárnyalni nem tudok! Ha megírnám úgy tűnne, hogy versenyezni akarok vele, és végleg elbuknék. Gratulálok neki, fantasztikus tehetség, és a technikát is érti-tudja, amivel jó verset lehet fabrikálni.Ám mivel olyan sokan próbáltak segíteni a versemen, ezért úgy véltem "kötelességem" egy "elvárásoknak megfelelő" verset megírni. Tehát nem átírtam az eredetit, hanem folytattam. Akit érdekel olvassa el az eredetimet (talán Marie tördelésében élvezetesebb) és a mostani versem egyeneságú folytatása, annak, annyi különbséggel, hogy átpasszíroztam egy-két verselemző programon. Na befejezem, mert Fakutya azt fogja gondolni, hogy vele is versenyezni akarok karakterszámilag. 

De a követ maradt, leült az ágyadra,

Durván belelépve legbelsőbb vágyadba,

Mert ilyenkor kezdesz, Te igazán élni,

A takaró alatt már nem szoktál félni.

- Indulj ember, mozdulj! Fedezd fel magadnak

Ezt a nagyvilágot, végre, már olyannak,

Amilyennek lennie kellene, legyen!

Elindulsz. S veled tart a világegyetem...

S látod a koldust, aki pár aprópénzzel,

Az adakozó lelkén, emel egy szinttel.

S látod az anyát, ki gyermekét elhagyta,

Könnyes szemét törli, s reménykedik abban,

Hogy hagyott, kincsének jobb élete lehet,

Áldozatok nélkül, nincsenek végzetek.

S rádöbbensz arra, hogy valami változott,

"A követ tette volna? Az az átkozott..."

S ott volt a nő, kin a festék, mint vakolat,

Pár évtizedet- azt reméli-, letagad,

Lehajol, egy apró csomagot megnézni,

Benne kincsre talál, ezt biztosan érzi!

Egy elhagyott gyermek alszik ott szelíden,

Egy gyermek, kitől őt megfosztotta Isten!

Felveszi, s megsimítja csöpp orcácskáját,

Hazaviszi! S örömkönny áztatja arcát.

Meglátod a kopasz kigyúrt behemótot,

Döglött korcsát tartva, végre belegondolt

Abba, hogy kutyája több volt, mit egy szolga,

Kinek életével volt fizetni dolga

Hogy gazdájának, egy pár ezrest keressen,

Most áll, és zokog! A barom, szerencsétlen,

Mert rádöbbent arra, hogy egyedül maradt,

Kutyája mindene, s most elvette a harc.

A pap nem változott, rajta még e csoda,

Sem javított semmit, mi ennek az oka?

Kérdőn nézel rá, aki melletted állva,

Új szemléletet adott e vad világra!

- Mit keresel, mond?- tette fel a kérdést.

-  Istent! -felelsz, és elnyomod az érzést,

Hogy befogd a füled, mert félsz, hogy a válasz,

A mai csoda után végleg megfáraszt.

-          Te vagy az Isten! Te és minden ember!

És Őt megkeresni, mindig legbelül kell.

Mikor a világot ő megteremtette,

Egy nagy robbanással magát szétvetette.

Minden atomja, egy atom e világon,

Mert az Isten minden! Érted kisbarátom?

-          S Te ki vagy? -kérded, bár a választ sejted,

-          Én vagyok az ki, pont az ellentetted!

- Sátán, Ördög, Halál, millió nevem van,

De ugye, már tudod, hogy ez is benned van?

Engem, bizony, elméd, s félszed alkotott meg

Ezért vagyok erős, sohasem halok meg.

De így teljes a világ, csak nem értheted,

Hogy hol benne a helyed, s mi a végzeted.

Megsúgom titkát, e rejtelmes világnak,

Ne keressél, soha, sosem volt csodákat!

Egyszerű a dolog, Ördög, Ember, Isten!

Ha magadban hiszel, hiszel mindegyikben!

Az én sorsomat,

Némák írják, hogy ne 

árulkodjanak..

A kék tágas ég! 

Mily mást jelent innen a 

börtönablakból....

Jelen van a múlt, 

És jelen van a jövő,

A jelen, meg sehol...

Poklot járt anygyal, 

ez leszel, ha átéled

tehetségemet...

Mindenem megvan! 

Mivel nincsen semmim, hát

nem hiányozhat...

Édes mint a méz! 

Amúgy tudtad, hogy a méz 

méhecskehányás?

Nem lennék tagja, 

Olyan klubnak, amelyik 

engem felvenne...

Szólj rébuszokban! 

Elfogják hinni rólad:

Bölcs vagy, de nagyon..