Edeke blogja

Ismertető
Edeke•  2018. január 20. 20:59

A Géplakatos

 

Vannak posztok, melyek elé nem nagyon lehet mit írni. Ilyen Ütvefúró mai írása is. Talán csak annyit, hogy olvassátok el, utána lesz min gondolkodni.

 

 

„Aki kint dolgozik, az mindig megkapja, milyen könnyű neked, mert jól keresel. Meg hogy jól éltek. Ám tessék elhinni, hogy nem minden történet végződik happy enddel. Iszonyatosan nagy rajtunk a nyomás, és ezt csak az látja át, aki benne van.

A Géplakatos harmincas évei közepén járt. Nem kifejezetten sportos testalkatú, mégis nagy fizikai erővel és széles vállal rendelkezett. Haját általános iskola óta rövidre nyírva hordta, erősen őszült már. Metsző kék szeme volt. És állandóan borostás. Mindenki szerette, rá mindig lehetett számítani. 

2010-ben lakáshitelt vettek fel a nejével, friss házasokként. Vidéki viszonylatban jól keresett. A svájci frank drágulására azonban senki nem volt felkészülve. A banki hitel nem volt erőszak, inkább úgy mondanám, hogy mertek nagyot álmodni. Amíg a kezdeti 7 millió nem emelkedett 12-re, addig nem volt gond. 

Először Ausztriában, majd a nagyobb pénz reményében Svájcban dolgozott. A melóhelyre ő ment be először, majd ő ment el utoljára. Mindenhol megbecsülték, mert jó és szorgalmas szakember hírében állott. 

A főnöke egy idő után rákérdezett, miért hajt ennyire. Bankhitel. Ez az egy szó többet mond 1000 mondatnál. A főnök megértően bólint. A géplakatos tekintetéből kiolvassa a világfájdalmat, a kétségbeesést, és a tenni akarást. Innentől kezdve naponta 2 órával tovább maradhat, mint a többiek. 

A Géplakatosnak csak egy kérése van csupán, kéthetente szeretne hazatérni a családjához, hogy viszontláthassa a kislányát. Úgy is lett, kéthetente kapott 3 napot. Ám hiába, a nagy távolság miatt ebből csak egy nap marad. Az indulás előtti nap is túlórázik. Haza szinte aludni jár, de a család előtt nem mutatja. 

Bizakodva már a jövendőt tervezi, az ősöreg Astrát egy 10 éves Focusra szeretné cserélni, emellé egy balatoni nyaralást lát még lelki szemei előtt.

Egyik otthoni látogatása alkalmával az óvodában fényképet kérnek a családról. Mivel nem sok képük van, ezért a Géplakatos kitalálja, hogy menjen az egész család a fényképészhez, pár fényképet csináltatni. 

Amikor az ünneplő cipőjét keresi, véletlenül rábukkan vagy 15 pár cipőre (amik eddig nem voltak ott), amelyek bizonyára a nejéhez tartoznak. Halkan kérdőre vonja a feleségét, hogy mi ez. 

A nő azonnal ordítva támad: „Ez mind régi, meg különben is, csak 3 ezer volt darabja!”. A bűvös 3 ezres szám. Valami ördögi logika folytán a nő úgy gondolja, hogy az nem fáj, tudja, a férjénél ez a határ. Ennél az összegnél nem mer többet mondani. 

Ekkor tudatosul a Géplakatosban, hogy a haza küldött pénz, amit minden hó végén küld, nem feltétlenül a rezsire, gyereknevelésre, meg úgy általában az élethez szükséges dolgokra megy el. Legyint, már mérgelődni sincs ereje. Különben is, ez most a gyerek napja. 

Elmennek a fényképészhez. Ezeken a képeken mindenki boldognak látszik, büszkén és boldogan mutatja a kislány az óvodában a friss képeket. 

Másnap együtt viszik a gyereket óvodába, de előtte betérnek a helyi kávézóba, ami az ottani agrárbárók törzshelye. 

- Talán szabadságot kaptál? - kérdezi egykori osztálytársa. Jól tudja, hogy kényszerűségből kint dolgozik a Géplakatos, de azért csak firtatja. Ennek az embernek az most a legnagyobb gondja, hogy az éppen soron következő X5-ös, vagy X6-os terepjárót vegye meg a nejének.

De előtte még kihasználja a lehetőséget, hogy jól beletörölje a lábát egy olyan emberbe, aki a mindennapi fennmaradásért folytat kétségbeesett küzdelmet. A Géplakatos maradék önbecsülése egy pillanat alatt elillan. A gyerek miatt csak jópofát vághat, más esetben már régen kirángatta volna ezt a beképzelt majmot. 

Ezek is érdekelhetnek

Ráment az életem a külföldi munkára

Nem akarunk hazamenni éhbérért

Egy angliai magyar hoteltakarító hétköznapjai

Eljön az utolsó este, a búcsú ideje. 

- Apa, ne menj! Hiányzol nagyon! 

A mindig szálfaegyenes tartású ember ebben a pillanatban megroggyan. Kezével barackot nyom gyermeke fejére, közben fejét kissé oldalvást fordítja, hogy ne látszódjon hogy fátyolos a tekintete. 

Ezt az érzést csak az tudja átérezni, akinek gyereke van. Mindent elviselsz, a kialvatlanságot, a kemény munkát, de azt, amikor a gyerek sírva, elcsukló hangon a szemedbe néz, és azt kérdezi, hogy meddig tart még ez, azt ép ésszel nem lehet kibírni. 

- Ne sírj, kislányom, csak tízet kell aludni, és találkozunk megint - próbálja nyugtatni az apa a gyermekét. 

Az igazat nem mondhatja el, a gyerek úgysem értené meg, hogy legalább még 1 évet kell távol lennie. Ezen az estén két mesét mond el. Majd utána hosszú perceken keresztül némán szorítja magához gyermekét. A 6 éves kislány zokogva sírja magát álomba, de az apuka sincs sokkal jobb állapotban. 

A meseolvasás után jön még egy kellemetlen beszélgetés a nejével.

- Tudom, hogy értünk csinálod, de ezt én nem bírom tovább. Nem győzök egyedül mindent. A munkát, a gyereknevelést, a háztartást. Minden a nyakamba szakadt. Ezt én egyszerűen nem bírom. Érted? - fakad ki a feleség.

A Géplakatos érti, hogyne értené. Ám erre a problémára nincsen jó válasz. Teljesen tehetetlen. A Géplakatosnak már mindegy, hogy melyik ujjába harap. Sajnos úgy néz ki, megnyugvást már sehol se talál

Hajnal fél 4-kor indul. Jó időt fut, 6-kor már Hegyeshalomnál átlépi a határt. Ezen a reggelen ezer és ezer ember az útitársa, mind a túlélésért küzdenek. Ők mind, akik nyugatra tartanak a pénz szajhái, és a munka rabszolgái. Nincs más választásuk.

Küzdeni kell a jó tempóért és az előítéletekkel is, főleg, ha régi autód van. Az autója se mai gyerek. Egy 17 éves F Astrával jár ki dolgozni. Viseltesnek látszik, de jól karban van tartva, saját maga szereli. 

Levillogják a belső sávban, pedig vannak előtte. Nem feltételezik róla és autójáról, hogy képes tartani a forgalom ritmusát, mégis megindul, mikor szabad lesz előtte az út. 

A mutató lehorgonyoz az állandó 140 környékén. Így haladni is tud, és mégse büntetik meg. Az előbbi türelmetlen autós szépen lekopik. Ezek szerint mégsem volt annyira sürgős neki. 

Innsbruck környékén egy óvatlan pillanatban elbóbiskol, csak egy szemvillanásnyira, ám ez is elég, hogy az autójával az utat szegélyező fák közé repüljön. Egy kétségbeesett mozdulatával a szellőzőre kötött kulcstartó felé nyúl, melyen a gyermeke képe van. Utolsó gondolat a kislánya, utána elsötétül minden... 

A tűzoltók fél órával később feszítővágóval felnyitják az összetört autót, de már csak a géplakatos teljesen összeroncsolt testét találják meg. Élettelen keze még mindig a kulcstartót szorítja. 

Még a sokat próbált tűzoltóknak is teljesen ledöbbennek. A vonulós tűzoltók közül az a 3 ember, aki a roncsnál dogozott, a műszak végén leissza magát. Ők is családos emberek. 

A feleség külföldi számról telefonhívást kap. Azonnal felveszi, hiszen a férjének is állandóan változó a hívószáma a külföldi szolgáltató miatt. Felveszi, belehallgat, de nincs ereje végighallgatni a másiknak a mondandóját, a telefon hangosan koppan a padlón. 

Ezen az estén a 6 éves kislányból azonnal felnőtt lesz. Sajnos ahhoz már nagy, hogy megértse, apa nem jön többé. Zokogva borulnak össze az anyjával. 

Egy újabb család élete ment tönkre. 

Nyugodj békében, Géplakatos!”

 

http://hataratkelo.blog.hu/2018/01/20/a_geplakatos

Edeke•  2016. február 24. 12:38

Szerintetek miért utasítottak el?

Kedves Edeke!

Az alábbi vers - vagy annak egy része - az Interneten több más weboldalon is szerepel. A keresők által adott eredmények szerint a verset más oldalakon más szerzőnek tulajdonítják, vagy szerző nélküli idézetként, SMS szövegként jelölik meg. Mivel a Poet.hu-n szerzői jogi okokból csak saját alkotásokat áll módunkban megjeleníteni, ezért a verset sajnos el kellett utasítanunk.

A szerkesztőség erőforrásait és lehetőségeit meghaladja annak eldöntése, hogy egy-egy ilyen műnek ki az eredeti szerzője, ezért a verset sajnos abban az esetben sem tudjuk publikálni, ha annak részeit tőled vették át a fent említett weboldalak. Amennyiben a többi weboldalra is te töltötted fel a szóban forgó verset egy másik szerzői álnevet használva, és ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani tudod (például a szóban forgó weboldalról belinkeled a P oetes adatlapodat, megjeleníted rajta a nálunk használt nevedet vagy a regisztrációkor megadott e-mail címedet), arra kérünk, írj nekünk ez ügyben az info@poet.hu címre, mellékelve a verset és felhasználónevedet, illetve hogy hova és milyen ismertetőjegyet helyeztél el a kérdéses oldalon.

Lény Ede
Még nyúlnak a völgyben...

Még nyúlnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret! 


Köszönjük megértésedet!

A Poet csapata
www.poet.hu

Edeke•  2016. január 15. 05:53

Ma 26 éve......

26 éve ma ezen a napon meghalt Kádár János. Mondják halottakról jót vagy semmit és mi be is tartjuk ezt a mondást. Kádár János eredetileg Csermanek János magyar kommunista politikus, belügyminiszter és miniszterelnök volt. Én még gyerek voltam az Ő miniszterelnöksége alatt. Nem tudom mi volt benne a jó és a rossz vagy akár ahogy vezette az országot. Mi akkor jobban éltünk. Átkos nem átkos? Ezt sem feszegetném. Nem emlékszem hajléktalanokra, nem éheztünk, jártunk nyaralni évente akár volt, hogy kétszer is vállalati nyaralóba. A szüleim egy munkahelyen tizenéveket dolgoztak, nekem mostanra már a munkahelyeim száma van tízen felül. Egy biztos most nem azt a világot éljük, hogy egy munkahelyen öregszünk meg. A technika nem volt annyira előrehaladott fejlődésben, mint napjainkban én még az utcán játszottam és az ugróiskola játék is tökéletesen megfelelt nem kellett laptop. De az más világ volt és mi haladunk a korral. Hogy hová? Hát az majd kiderül...

Brezovszki Natasa

Edeke•  2015. július 12. 09:45

Jogos a kérdés, ha nem értek egyet miért közlöm?

AJÁNLOM A MAI FIATALOKNAK
 

„Nekem édesanyám volt. Neked muterod.
Én permetezett almát loptam a szomszéd kertjéből. Te részegen édesapád kocsijával szombat éjszaka megölsz két embert.
 

Nekem János vitéz. Neked Bakugan.
Én a szomszéd falubeliekkel keménykedtem. Te a tanáraiddal és a szüleiddel, mert „jogod” van hozzá.
Én, ha nyaklevest kaptam a tanártól, akkor édesapám adta a másikat, mert biztosan megérdemeltem. Te nem kaphatsz nyaklevest, mert sérülsz a jogaidban.
Én végig stoppoltam az országot és túrára mentem. Te a számítógépes játékokon ölöd százával a zombikat.
Ha egyest kaptam, akkor hülye voltam. Ha te kapsz egyest, akkor hülye a tanárod.
Ha unatkoztam, akkor könyvet olvastam vagy kimentem játszani a szomszédokkal. Te horrort nézel, de már nem kavar fel, vagy ülsz a gép előtt és csinálod a semmit.
Az én sztárom zenész volt, aki virtuóz módon játszott a gitáron. A tied nem ért a hangszerhez és nem tud énekelni, viszont jól néz ki.
Én autogramot kértem Rubik Ernőtől. Te Alekosztól.
Azt hiszed menő dolog, ha 200 like-ot kapsz egy képedre, csak mert úgy viselkedsz, mint az én időmben az erkölcstelen nők, jellemtelenül és esztelenül. Az önbecsülésed az egekben miközben sötétség tombol a fejedben. A mobilod nélkül már „nagydolgozni” sem mehetsz, mert akkor nem tudnál reagálni olyan ember üzenetére, akiket az utcán meg sem ismersz. Én, ha beszélgetni akartam a barátaimmal elsétáltam a házukhoz és becsöngettem. Lehet nem volt 3-4 ezer ismerősöm csak 200, de annak mindnek köszöntem és valóban ismertem is. Tudod, ha valaha lesz majd gyerekem vagy unokám elmondhatom neki, hogy én idősebb vagyok, mint az internet, de neked fogalmad sincs, hogy az igazi élet és az igazi értékek akkor léteztek, amikor még nem volt se internet, se Iphone, se X6 - os BMW.”

Forrás: HAMVAI.P.G. FUN CLUB

Edeke•  2015. július 7. 21:53

Halottról jót

26 éve ma ezen a napon meghalt Kádár János. Mondják halottakról jót vagy semmit és mi be is tartjuk ezt a mondást.

26 éve ma ezen a napon meghalt Kádár János. Mondják halottakról jót vagy semmit és mi be is tartjuk ezt a mondást. Kádár János eredetileg Csermanek János magyar kommunista politikus, belügyminiszter és miniszterelnök volt. Én még gyerek voltam az Ő miniszterelnöksége alatt. Nem tudom mi volt benne a jó és a rossz vagy akár ahogy vezette az országot. Mi akkor jobban éltünk. Átkos nem átkos? Ezt sem feszegetném. Nem emlékszem hajléktalanokra, nem éheztünk, jártunk nyaralni évente akár volt, hogy kétszer is vállalati nyaralóba. A szüleim egy munkahelyen tizenéveket dolgoztak, nekem mostanra már a munkahelyeim száma van tízen felül. Egy biztos most nem azt a világot éljük, hogy egy munkahelyen öregszünk meg. A technika nem volt annyira előrehaladott fejlődésben, mint napjainkban én még az utcán játszottam és az ugróiskola játék is tökéletesen megfelelt nem kellett laptop. De az más világ volt és mi haladunk a korral. Hogy hová? Hát az majd kiderül…