Edeke blogja

-         Halló, hallóóó!

-         Jó napot kívánok. Jelenleg nem vagyok telefon közelben, kérem a sípszó után, hagyjon üzenetet, adja meg a telefonszámát, amin visszahívhatom.

-         Na, azért keresem, mert…

-         Mondom a sípszó után!

-         Jaj bocsánat.

-         ………………

-         Most mi van? Mért nem mondja?

-         Nem sípolt kérem.

-         Ilyen nincs! Figyeljen, elkezdem elölről. Jó napot kívánok…

-         Jó napot.

-         Ne szóljon közbe maga barom! Kinek köszönget? Egy gépnek?

-         Bocsá….

-         Ne szóljon közbe!

-         De maga kérdezett.

-         Az költői kérdés volt, maga impala!

-         Csak nem költő ön?

-         De bazzeg, én vagyok Petőfi! Üzenetrögzítő vagyok! Nekem ne köszöngessen! Velem nem lehet beszélgetni! Érti?

-         Értem.

-         Na jól van, kezdjük elölről. Jó….

-         Elnézést.

-         Mi van már megint?

-         Ööö, mi az az impala?

-         Mit tudom én?! De hülye kérdés! Honnan veszi?

-         Ön hívott így az imént.

-         Azért hívtam így, mert felidegesített. Indulatból kifolyólag.

-         Indulat, egy gépnél?

-         .......................................Ohó! Lebuktam. Oké, itthon vagyok, mit akar?

-         Hát lelki bajom lenne. Ez a lelki segély, nem?

-         Igen az. Most örül?

-         Nagyon! Az lenne a bajom, hogy otthagyott az asszony.

-         Nézze, a beszélgetésünkből ítélve, ez nem csoda. Maga egy pancser.

-         Tudom, jaj, én öngyilkos leszek. Kérem, segítsen!

-         Rendben, adja meg a címét, küldök kötelet.

-         De, de magának le kellene beszélni engem erről.

-         Piha! Akkor ne legyen öngyilkos!

-         Miért?

-         Van kötele?

-         Nincs.

-         Akkor azért.

-         Jó.

-         Köszönöm, hogy hívott. A hívás díja 280 Ft. Plusz áfa. A viszont hallásra.

Erdőbe viszlek!
És megmutatom neked,
mennyi fa van ott...

DePanoráma!
Mikor megcsillan a fény
a fenekeden...

("arc" poetika)

Elárulom, hát:
Én vagyok a kedvencem!
Szerencsés vagyok...

Ha, csak első vagy,
Még nem biztos, hogy nyertes!
Van, hogy Fairplay nyer..

Utak királya,
Ezt gondolta magáról,
szegény csavargó

Szemek hazudnak!
Ott vannak például az
örömkönnyeid..

A válasz ott van!
Több is, mint amennyi kell!
Lényeg a kérdés...

Szél csak levegő!
Mondhatom-e ezt annak,
Ki orkántól fél...?

Tán a legnagyobb
törpére mondhatjuk-e
hogy az óriás?

Tán huszonegy gramm
Hát, csak ennyi volna az,
mi Istenre utal?

Csak huszonegy gramm...
( sok szegénynek ennyi jut )
( gaznak ennyi se )

Egy láb lógott le,
Óvatosan megfogtam,
Talán Istené...

Almából evett!
Édenből azonnal ki!!!
Almakukac sors...

                                     .                                       S kinyillott az ajtó:

                                                 .                                 (Csókolom! Én vagyok a Halál, aki jön,

                                                 .                             és viszi, akit talál. Most Te akadtál  utamba, kis

                                                 .                       piszka e földnek, de esdekelhetsz ha akarsz, hogy miért

                                                 .                   ne vigyelek! Ha jó okot mondasz, hagylak, még kínlódni, Te

                                                 .               fogsz az élők közt, e keggyel  kilógni.)  Gondolkodott emberünk

                                                  .             mert  halni  nem  volt  kedve, mit mondhatna amivel, számíthatna, e

                                                  .            kegyre? – Öö, jó  ember voltam,  mindig  szót fogattam…de látom ez

                                                  .           nem elég, hát  ne is  folytassam?  Akkor,  a  templomba,  dupla  pénzel

                                                  .         mentem..(de közbe szólt a  halál: ’Nos  bízhatsz az Istenben!)  Emberünk:

                                                  .        Nem dobáltam el, soha a szemetet! (  Remeg a léc,  remeg, ez, még kevés

                                                  .         neked!) Kérem Én nem voltam soha kapzsi, gonosz..(ez csak az unalmon

                                                  .         sebességet fokoz) Az állatokkal mindig, jólelkűen bántam..(poklomban az

                                                  .          ilyen, azt sem tudom hány van..) A közösségért mindig, de mindig sokat

                                                  .           tettem!  (pont, ma reggelire, ilyen lelket ettem)  Az időseket  segítettem,

                                                  .           beteget ápoltam! ( nem láttad a  kaszám? Nem  tudom,  hogy hol  van)

                                                  .           Kérem szépen nekem vannak, még álmaim. ..( Mehetünk?  Zsibbadnak,

                                                  .          már                     a lábaim) Most kezdtem bele egy nagy              pajta

                                                  .         át                                 építésébe! ( majd befejezi                            azt

                                                  .         az                                           örökösöd                                     végre-)

                                                  .           Hát                                        mi, légyen                                     mond

                                                  .          mivel                                     kiválthatom                                   énem?

                                                  .           Sokan                                 tán       tudják                                ezt, de   

                                                  .                     bizony,           hogy Én              nem! (nézd, halandó ember

                                                  .                      oly régóta járok, Én                      a lelkekért, hogy alig

                                                  .                  alig látok, olyan lelket                      akit, sajnálok elvinni,

                                                  .                   pedig sokat vittem, el sem lehet hinni! De ki a méltó, arra

                                                  .                        Hogy meghagyjam életét?…) de elakadt a szava, mert

                                                  .                                         Az ajtó kinyílt, s belépett egy

                                                  .                                         leány, gyermeki szemének

                                                  .                                      még nem látszódott a halál: „ Jöjj

                                                  .                                      Apukám, kérlek, mert annyira

                                                  .                                      félek, mondj nekem, egy mesét,

                                                  .                                      hogy elaludjak végre” Az ember

                                                  .                                      Még  egyszer  ránéz  a   halálra,

                                                  .                                      De an   nak  nem  látszik, csak

                                                  .                                       Mesz    szi     ről        a     háta

                                                                     No 

                                                     …de mi köze van        hozzá?

                                         kérdezhetné bárki,  akinek a            szavára,

                                 már, senki sem kíváncsi. És  mire e           szánalmas

                          ösztönös, grimasz, hogy  megkérdőjelezzük,         ami  vigasz

                     lehetne számunkra, de nem  látom a  végét, hogy          hova lyukadok

                 ki, a tanulság hétrét, görnyeszti  talán e valós világot            hogy   hirtelen

             megteremtsem  azt  amit   kívánok.             hát  pont  ez          az,   mi  hiányzik

         itten: nincs önálló vágyam, csak egy                  apró   hitem,         mi valljuk  be, elég

       instabilan  áll,  ha  jön a  kéj  változik                   vagy,   ha  a         halál, jön,  akkor  áll

   de mozdul,  picit,  mert  bízni,  nem  tudok             sajnos, csak a         tömegben hinni,  mert

  kódolva lettem, egy csillagos este, mikor az  Isten,  nem  figyelt          egy percre:  megalkotta

 Az embert, egy maroknyi agyagból, azóta e véglény  folyik itt a          csapból!   Elhiszi  magáról,

hogy tökéletes lehet, csak akarnia kell, e fránya életet. Nevess         bátran, Isten, nem a te hibád,

hogy kissé elcseszettnek, látszik a világ. Csak az történt meg       újra, mi  megtörtént, már párszor

hogy férges lett a nyáj, hiába a pásztor, minden  tudása           meg odafigyelése, velejünkben a baj

hát kínos ébredése, volt a teremtőnek, de                        hogy   helyrehozza   vérünk,  ránk  bízta  a

tudást, s várta hogy mit lépünk             Hát ezt hoztuk össze,  e földi  világot!   Ki mindent lát,  talán

már jobbat is látott! De nem         oly  nagy  a  baj,  hisz  a  legtöbbet  kihoztuk,  az   alapanyagból,

magunkat kínoztuk, de            legyen a mentségünk, hogy   az akartunk lenni,  mint  a mi Istenünk!

 na!     Kimondtam!             Ennyi!  De  miért  is  akarnánk,   megállni  e  szinten,  ahol  a  kínon  túl

  talán        semmi            sincsen? Jó, elismerem, ott van a  szerelmünk, mi  ideig óráig elég jól áll

    nekünk. Na de           ott van a betegség, a  szomorúság dráma, vagy  a  „földi pokol”  az  élet

      ami     drága            És amit fizetünk, míg              tart   a   hitelünk,   nem   kérdezünk,  nem 

        Beszélünk,            csak   barmokként                    tejelünk! És  ott  a  boldogság,  a  nagy

           iIllúzió ha          látnák, hogy az mi                       egy sötét konklúzió! Mert  csupán  a

             gének, és         hormonok     teszik                a rózsaszín  köd  anyagát , mi  néha

               agyunkra       telepszik! Csak varázslat, semmi több,  az  életünk  egy     poén,

                   hol nem      lehet tudni, hogy ki nevet a végén! Mert csak a    felszín  az

                       mit Éva      anyánk által, a fejünkbe szállt egykor az almaharapással

                              tehát     küzdjél,  ember,  küzdjél,  mert  hiszen  helyetted

                                     nincs     oly bárgyú lény , hogy  önzetlenül  küzd

                                             meg! Ennyi volt mára, nem fárasztalak,

                                                   elfogy a  kedvem, elfogytak a

                                                                      szavak!