Edeke blogja

Humor
Edeke•  2014. augusztus 16. 09:47

Miért halnak ki a költők?

Mintha villám csapna a villámba,

Közvetlenül a falat bekapásakor,

Oly váratlan volt a látomása,

Fél unicum, egy deci almabor….

 

Röpke szárnyú röppenkedő lepkék,

Lepték meg a pillekönnyű léptét,

Hol hamuvá szórt szívcsepp volt a kellék,

Az enyémet, meg, orosz lányok tépték!

 

Barna haja hajlamos a búra,

Baba arca búfelejtő túra,

Csöppnyi csókos csücsörítő szája,

Gőz-gidánál kecsesebb a lába.

 

Frigy-elem, de oly nagy a fegyelem,

Hogy két hete, csak távolról figyelem,

Mert kősziklaként nyomorog szívemen,

Elviselhetetlen ez a szerelem.

 

Csak húszlépésnyi távolság a bátorság,

Csak kicsöngő csikorgás az éterben,

És amikor felveszi a mobilját véletlen,

„Halló?” mondja és rögtön le is, tétettem!

 

Gyáva vagyok kontaktusra, tusra!

Nem kerülhet soha sor aktusra,

Mert hogy lehetne isten, és az ember

Boldog, mint a kisgyerek ki nem mer

 

Odamenni az édes kiskutyához

Mit minden idegszála simogatna,

De fél, mert a kócos kis pofija rémes

Vicsorogva fogát csikorgatja!

 

Marad nékem a vágy, a vágyálom,

Csak sóvárgok utánad a só ágyon,

Maradsz Nékem Te tökéletesnek,

A léleknek, de sohasem a testnek.

 

Bár volna itt, egy bibi, mi kis folt volt,

Mi képes ezt az idillt megingatni,

Kár, hogy tegnap, mikor lestem Téged,

Hallottalak egy aprócskát fingani.

 

Hát Istennő az ilyen? Mi a franc ez?

Én a szívem zárnám kolostorba,

Te, meg tanúságot teszel ide elém

Hogy halandó vagy, elfuserált Múzsa?

 

Hát túrta-é az orrát vajon Csinszka?

Vagy hányt, tán másnaposan Fanni?

Faragjuk kart a Miloi Vénusznak,

Hogy WC papírt kezdjen alkalmazni?

 

Mi marad így az érzékenységnek?

Szellemtelen síkokon sikoltok,

Mert a való világ világossá tette,

Az álmom az, amit most kioltok.

 

Mi marad, a maradi költőnek?

Ihletszülő gyanánt, Pegazus?

Lóerőben hiánytalan versek

Írásával jő el az orgazmus?

 

Hát tudd, meg eztán többé nem csodállak,

Még kiderül, hogy olykor menstruálsz is….

Förtelmes teremtménye a földnek,

Nem ideál, még, ha ideállsz is!

 

Összetörted minden álmom Nékem

Lebuktál, Te bukott arkangyal,

Nem tisztellek, eztán nem csodállak,

S nem búcsúzom ezzel a dallal.

 

Légy boldog, és szülj gyereket másnak,

Tudod ki követ titokban már?!

Számomra a múzsa-műfaj meghalt

Szamár voltam, oh milyen szamár…..

 

Edeke•  2014. március 23. 07:51

Agymenés

Evokációk

 

1„Sem utódja, sem boldog őse...

Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.”

 

(Ady Endre)

 

„Sajnos”

 

(Lény Ede)

 

2 „Morzsa kutyánk, hegyezd füled, „

 

(Petőfi Sándor)

 

"Betiltják a kutyák esztétikai célú fülvágását (eddig a törvény a tenyésztett kutyáknál engedélyezte), és farokkurtítást is csak a kutya hétnapos korig szabad végezni - erre azért lehet szükség, mert szűk helyen könnyen megsérülhet a kutyafarok."

 

(állatvédelmi törvény)

 

3 „Már egy hete csak a mamáragondolok mindíg, meg-megállva.”(József Attila)„Én is!”(Oidipusz)

 

4 „S a kis szobába toppanék...
Röpűlt felém anyám...”

 

(Petőfi Sándor)

 

„Ez, még a kriptoni időkben volt…”

 

(Supermen)

 

5 „A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.”

 

(Csokonai Vitéz Mihály)

 

„A vérbaj nemi úton terjedő vagy a magzati életben elszenvedett fertőzés, melyet a Treponema pallidum nevű spirális alakú kórokozóval történő fertőzés okoz.”

 

(Orvosi Lexikon)

 

6 „Nézd, a jércék kinevetnek,
Engem viszont megcsodálnak,
Kidüllesztik a begyüket,
Imádattal körbejárnak.”

 

(Szalóki Sándor)

 

„Most leveshúst hoztam, mégpedig kétfélét, behoztam a kakast, és vele a jércét. Hogy jutottam hozzá, elmesélem szépen, zavartam mindkettőt, amíg el nem értem.”

 

(Vőfély)

 

7 „Uram, ne adj elismerést sem,
nekem nem kell,”

 

(Értékes Attila)

 

„Khmm..Khmmm. vannak, itt mások is Uram….”

 

(Lény Ede)

 

 

8 „A Férfi örökké
gyermek marad,”

 

(Orosz Andrea”

 

„s játszanak az gyermekek játékával, mint a kisvasúttal, és az cicikkel…)

 

(Lény Ede)

 

9 „Beszél, majd az utókor, hohohoho kiről? Doktor Bubóról!”

 

(Rímhányó-Romhányi)

 

„Kiről???”

 

(mai gyerek)

 

10 „Fülembe forró ólmot öntsetek”

 

(Ady Endre)

 

„Nooooormális?”

 

(Bessenyő Pista Bácsi)

Edeke•  2014. február 2. 00:24

Ez, de skót

Pórul járt egy skót ember,
fogorvoshoz menet,
ugyan is egy hirdetést,
a falon észrevett..
''Különleges kedvezmény!
Mi biz nem Önön hízunk!
A mai nap ajánlata:
Ma féláron húzúnk!''
Erre hősünk bekopogott,
és leült a székbe,
Kihúzatta összes fogát,
hogy spóroljon a pénzen...
Azért egy kis szépséghiba,
van itt mint, egy bibi,
nem betegként ment ő oda,
csak a gázórát olvasni....

Edeke•  2013. december 29. 18:15

Tilos elárulni, ha rájöttél...

Esteledik, megszűnik az ég is,
Kis utódom, aludjál el rég is,
Odakinn már, a csikó se prüszköl,
A kis féreg, nagy mamuszban csüszköl,
A pacsirta, kussol az odúban,
Kis utódom, aludjál, már gyorsan

Csicsijjá’ csicsijjá’, folyamatban csicsijjá’
Mozogná’? Mozogná’? megkérlek, ne mozogjá’!
Ne ríjjá’, ne ríjjá’, csitujjá’, már ne ríjjá’
Csicsijjá’, csicsijjá’, fáradj, már el csicsijjá’!

Nyejjé’ dugót, alszik, mán a halott,
Freddi Krúger, nem jön érted legott,
A sírokban, döglik minden hulla,
Hogy érted jön, az esély rá nulla.
Apróságom, aludjáé, már végre,
Mert hogyha nem, rád küldöm, majd mindet

Csicsijjá’ csicsijjá’, folyamatban csicsijjá’
Mozogná’? Mozogná’? megkérlek, ne mozogjá’!
Ne ríjjá’, ne ríjjá’, csitujjá’, már ne ríjjá’
Csicsijjá’, csicsijjá’, fáradj, már el csicsijjá’!

Edeke•  2013. november 24. 11:51

Blúz

(ez egy blúz dal)

Ó Mami, Ó Mami,
rejteve ollózom.

(ez még 3omszor)
Elhagyott a kedvesem.

Ó Papi, Ó Papi,
félve borjadzom.
(szintén 3szor énekeljuk)
Magam vagyok rendesen.

De nem sírok Bébi,
bár Crájbébi az álneveeeem.

Egyszer, csak á..
kétszer is á...
háromszorá...
á..á..állapotos lettem
de jó (pam-ba-bam-ba-bamba-ba)
óooóooó, de jó( di labadi-bam)

etcetc