Indulóban

Ködfoltokat hányó erdők,

elégséges csak a tavasz,

kifutóban van már minden,

alig hallik zokszó, panasz.

Beletörődésben élünk,

magunk választottuk újra,

egymás lábán hasra eső

hibáinkból nem tanulva.

Szeretetünk foszlányait,

mint szertehintett hamvakat

-ahogy fogy belőlünk a hit-

messze földre viszi a szél,

hogy a méltó embereknek

legyen ez elérhető cél.

Felidézzük a régmúltat,

de megszakad a kapcsolat,

az utolsó leosztás jön,

ki most nem indul, itt ragad.