Dolgozunk

"Napjaink, mint megriadt vadludak,

egymásnak ütközve aláhullanak."

 

Ez járt Karcsi eszében,

 

míg dolgozott a villa,

 

emelkedett, süllyedt,

 

mint libikóka hinta.

 

A vadlovas hasonlatra,

 

már nem jutott több idő,

 

munkája meg amúgy is

 

igen lélekölő.

 

Gyilkosa az álmoknak,

 

foglárja a szónak,

 

a legritkább esetben

 

érzi magát jónak.

 

Garantáltan frusztrál

 

néhány dőre vezető,

 

odaát van nyugalom,

 

a hely neve temető.

 

Mosolyodik Károly,

 

az órájára pillant,

 

mindjárt itt a fájront,

 

e fél nap hogy elillant.

 

Nem keresett sokat,

 

de élteti a tudat,

 

a húspultoknál várja

 

egy jó kocsonyacsomag.