Sándor Márton "ExaN" Blogja

SÁNDOR MÁRTON - S.ZÍV|M.ENEDÉK
( 2012. 06. 25 )

Szilánkokra tört
szívedben,
fájó nappalok,
önmagad
megvigasztalod.

Szívvel-lélekkel,
elveszett,
csalfa reménnyel,
boldogság,
büszke erénnyel.

Csendesül az éjjel,
pirkadat
az élet, s jövődet
már nem
féled - fény lett !

Neked ragyognak
szüntelen,
fényes csillagok,
vigyáznak
rád, az angyalok.

A Csend hazája
várva-vár,
mennyei béke,
rád talált
Szívmenedéke.

Feledd a múltat, ha fáj az emlék,
s most kísért téged,
Hogy legyen holnapod, hív a jelen,
már túl kell lépned.

Sose feledd a szépet és kellemest,
a valódi értéket.
Életre szóló élmények, melyek örökre
szívedben égnek.

Hullámok hátán sodró sejtelmes karavellán állok,
A végtelen távlatába látok én, s a vágyak lágyan járnak át...
Még van remény, sosem vész el tova, míg ember nem leszel ostoba,
S elvakít a fény, mely minduntalan megmutatja... minden percet úgy élj
Mintha utolsó volna... mert a halál rongyos mosolyával már világod ostromolja.....

Hajnalhasadáskor lelkek tükreibe látok,
Mélyen nyugvó álmok, s vágyak mire vártok,
Számtalan néma gondolat, hol kéjjel teli éjjelen
Hullámok hátán sodródó gondola, s vár a végtelen.

Érzelmeim hívó alkonya, oly lassan tűnődik tova,
Nyugtató fellegvár kapuja, mely lelkem pár sora
Nyomán kitárja magát, suttogó szellők dallama járva át
Szellemem, álmaim tengerében már látom: Ez kell nekem!

Van egy soha napján sem oldódó zár, mi vár még rám,
Valahol, bár nem kár érte távoli utakon járnom,
Lelkem tengerének végtelen mélységére találnom,
Lábamon sekély partokon megállok, s a csillagok csarnokába szállok.

Csillagok csarnoka, hol a fellegek zsarnoka bal sorsra ítélve,
Halovány gondolataim tovatűntek, emlékeimben porrá égnek.
Fényes pillanatok úsznak át rajtam, ez minden vágyam, én ezt akartam.  
Érzelmek záloga, lelkemnek pár sora vezessen bárhova, mikor meghaltam.